Úgy gondoljuk, hogy Koszovó megfelel a hivatalos tagjelölti státus elnyeréséhez szükséges összes feltételnek, ezért év végéig kiválasztjuk a megfelelő pillanatot, amikor benyújtjuk kérelmünket
− fogalmazott a minap Donika Gervalla, a nyugat-balkáni állam külügyminisztere. Amennyiben ez a forgatókönyv megvalósul, úgy a régió összes állama az uniós csatlakozási folyamat valamely szakaszába lépne: Szerbia és Montenegró jelenleg már a csatlakozási tárgyalási fejezeteken rágja át magát, Albániával és Észak-Macedóniával a múlt héten nyitották meg a hivatalos tárgyalásokat, Bosznia-Hercegovina pedig még 2016-ban nyújtotta be kérelmét.
Igen ám, de Koszovó uniós tagsága előtt talán még több akadály áll, mint a fent említett államok előtt. Ahhoz ugyanis, hogy elfogadják csatlakozási kérelmét, az unió összes tagállamának jóváhagyása kell.
Csakhogy Koszovót mint önálló államot kapásból öt tagállam − Spanyolország, Ciprus, Görögország, Románia és Szlovákia − el sem ismeri, többek közt a saját területükön élő, de függetlenedni akaró kisebbségek miatt.
Ezenfelül a Pristina és Belgrád között évtizedek óta húzódó vita olyan ellentét, amely aligha békíthető ki belátható időn belül. Szerbia már azt sem nézte jó szemmel, hogy Koszovó májusban benyújtotta jelentkezését az Európa Tanácsba, valamint ezt megelőzően a NATO-ba.
Amint megtudjuk, hogy hivatalosan is benyújtották a kérelmüket valamely szervezethez, a válaszunk keményebb lesz, mint azt gondolják, nemcsak egy közlemény a médiában. Higgyék el, kimutatjuk a fogunk fehérjét
− reagált indulatosan akkor Alekszandar Vucsics szerb elnök, aki korábbi nyilatkozataiban minden ilyen törekvést az európai és amerikai lobbi tevékenységének nyilvánított.
A koszovói albánok és szerbek viszonya Jugoszlávia felbomlásával, majd az ezt követő délszláv háborúval mérgesedett el. Miután Koszovó autonómiáját 1989-ben Szlobodan Milosevics szerb nacionalista vezető visszavonta, a helyiek párhuzamos parlamentet alakítottak, s kikiáltották függetlenségüket, amelyet később népszavazással is megerősítettek. Ezt követően passzív ellenállással próbálták kivívni, hogy a szerbek elismerjék az önálló államukat, egészen 1998-ig, amikor is kitört a koszovói háború. A délszláv háború jellegzetességei, mint az etnikai mészárlások, falurombolások itt is jelen voltak, ezek a mai napig mérgezik a két ország közti kapcsolatot. A háború végül a NATO intervenciójának köszönhetően a koszovói albánok győzelmével ért véget 1999-ben, ezt követően Koszovó ENSZ-protektorátussá vált.
2008. február 17-én egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, amelyet azóta 114 állam − Szerbia nem meglepő módon nincs köztük − ismert el.
Belgrád és Pristina között 2013-ban kezdődött párbeszéd uniós közvetítéssel, azonban lényegi előrelépés azóta sem történt a viszony rendezésében. A helyzetet csak tovább rontotta az ukrajnai háború, ugyanis Koszovó attól tart, hogy szoros orosz kapcsolatokkal rendelkező szomszédja hasonlóan fog eljárni vele szemben, mint Moszkva tette Kijevvel.
Borítókép: A koszovói függetlenség napját ünneplik Pristinában (Fotó: AFP)
