Szijjártó a Fox News-nak: Hivatalos javaslatot vár a kormány az EB-től

A háború minden perce biztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.

Forrás: MTI2022. 07. 21. 8:23
SZIJJÁRTÓ PÉTER
SZIJJÁRTÓ PÉTER Fotó: Arpad Kurucz
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter kifejtette: a magyar kormány a bizottságnak azt a felvetését, miszerint 15 százalékkal kellene csökkenteni az európai gázfelhasználást, nagyon komoly ügynek tartja.

Úgy vélem, hogy ez túl komoly kérdés ahhoz, hogy megjegyzéseket tegyünk egy ilyen típusú kijelentést követően, tehát várjuk, hogy a bizottságtól kapjunk egy írásos javaslatot, és ezután ki tudjuk majd alakítani az álláspontunkat– fogalmazott a tárcavezető.

Az ukrajnai háború kapcsán azt mondta, mivel egy szomszédos államról van szó, ezért a háború minden perce biztonsági kockázatot jelent Magyarország számára fizikai és gazdasági, valamint energiaellátási értelemben is.

Ezért mi, magyarok, szomszédos országként (…) különösen érdekeltek vagyunk a békében, a mielőbbi békében. Úgy gondoljuk tehát, hogy a nemzetközi közösségnek arra kell koncentrálnia, hogy kieszközöljön egy azonnali tűzszünetet, és arra, hogy mielőbb megkezdődhessenek a béketárgyalások– húzta alá Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a béke az egyetlen megoldás mindazokra a súlyos kihívásokra, amelyek előttünk állnak Európában.

Kifejtette, hogy a problémák alatt a nagyon magas inflációt, az „egekbe szökő” energia- és nyersanyagárakat érti, de lehetségesnek tartotta azt is, hogy az élelmezési válság hatására egy újabb illegális migrációs hullám is elindulhat.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtotta végre a kormány Ukrajna megsegítésére: eddig 840 ezer menekültet fogadtunk be, akikről gondoskodnak, ellátják őket, sőt munkát ajánlanak azoknak, akik hosszú távon maradnak. Naponta 13-16 ezer menekült érkezik – emelte ki.

Hozzátette, hogy a menekülő gyerekekről is gondoskodnak Magyarországon: 900 magyar oktatási intézmény vesz részt ebben a programban, és 1000 ösztöndíjat is felajánlott az állam azoknak az ukrán fiataloknak, akik hazájukban nem tudják folytatni vagy elkezdeni egyetemi tanulmányaikat.Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy Magyarország most kettős nyomás alatt áll, hiszen a keletről érkező menekültek mellett szembe kell nézni a délről érkező illegális migrációval is, ami folyamatosan növekszik.Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy Magyarország egyetértene-e azzal, hogy Oroszország megtartsa a már megszállt ukrán területeket, a miniszter azt válaszolta, hogy Magyarország tiszteli minden állam területi integritását és szuverenitását. Ez egy alapvető dolog, ezt nem szabad megkérdőjelezni– húzta alá.Hozzátette, hogy Magyarország mindent megtesz, hogy ne sodródjon bele a háborúba, aminek egyelőre nem látni a végét.

Borítókép: Szijjártó Péter (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.