„Van nálunk egy csúnya vicc az Európai Unióról: találkozik egy leány és egy férfi. A férfi egy egyéjszakás kalandért cserébe azt ígéri a lánynak, neki adja a telefonját, de amikor végeznek, a férfi csak annyit mond: no, akkor írd fel a telefonszámom. A lány tehát nem kap semmit, csak egy számsort” – magyarázza lapunknak Pedrag J. Markovics történész, a Jugoszláv Történeti Múzeum igazgatótanácsának elnöke Belgrádban, hányadán állnak manapság a szerbek az Európai Unióhoz való csatlakozással. Hozzáteszi:
a szerbek nem akarnak úgy járni, mint Észak-Macedónia, hogy az uniós tagságért kénytelenek voltak megváltoztatni az országuk nevét és a nemzeti lobogójukat, miközben még mindig újabb és újabb elvárásokat támasztanak feléjük.
Nem véletlen tehát, hogy az EU-hoz való csatlakozás lekerülni látszik a prioritást élvező témák közül Szerbiában – ezt már Vladimir Filipovics, a Blic című szerbiai napilap újságírója magyarázza a Magyar Nemzetnek. Filipovics elmondása szerint „az emberek mára sokat veszítettek az Európai Unióba vetett hitükből”, ennek hátterében pedig – szerinte legalábbis – Koszovó helyzetének elhúzódó kérdése áll.
Történelmi harag
A koszovói albánok és szerbek viszonya Jugoszlávia felbomlásával, majd az ezt követő délszláv háborúval mérgesedett el. Miután Koszovó autonómiáját 1989-ben Szlobodan Milosevics szerb nacionalista vezető visszavonta, a helyiek párhuzamos parlamentet alakítottak, s kikiáltották függetlenségüket, amelyet később népszavazással is megerősítettek. Ezt követően passzív ellenállással próbálták kivívni, hogy a szerbek elismerjék az önálló államukat, egészen 1998-ig, amikor is kitört a koszovói háború. A délszláv háború jellegzetességei, mint az etnikai mészárlások, falurombolások itt is jelen voltak, ezek a mai napig mérgezik a két ország közti kapcsolatot. A háború végül a NATO intervenciójának köszönhetően a koszovói albánok győzelmével ért véget 1999-ben, ezt követően Koszovó ENSZ-protektorátussá vált. 2008. február 17-én egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, amelyet azóta 114 állam − Szerbia nem meglepő módon nincs köztük − ismert el.
Egy áprilisban végzett közvélemény-kutatás szerint ráadásul húsz év után először jutott arra az eredményre, hogy az EU-tagságot ellenzők aránya magasabb volt a megkérdezettek között, mint a csatlakozást támogatóké.
A csatlakozás mellett a szerbek 35 százaléka, míg ellene 44 százalékuk szavazna egy erről szóló esetleges népszavazáson – derült ki a felmérésből. Emlékezetes, Alekszandar Vucsics szerb elnök a kutatás eredményére reagálva úgy fogalmazott: Hiszem, hogy Szerbiának helye van az Európai Unióban, hiszem, hogy folytatnunk kell európai utunkat, és küzdenünk kell a méltóságteljes európai utunkért. Sietett ugyanakkor hozzátenni azt is:
Meg kell őriznünk függetlenségünket a döntéshozatalban, legalábbis addig, amíg nem leszünk az EU tagjai.
Ígéretek és elvárások vannak, eredmények nincsenek
Szerbia 2009-ben nyújtotta be jelentkezését az európai uniós tagságért, majd 2012-ben megkapták a tagjelölti státust, de a 2014-ben megkezdődött csatlakozási tárgyalások eredmények helyett csak újabb és újabb elvárásokat támasztottak Belgráddal szemben.
Szerbián kívül egyébként másik hat ország is vár az uniós tagságra: Törökország 1999-ben kapta meg tagjelölt státusát, de a tárgyalások csak 2005-ben kezdődtek meg, és évek óta befagytak. Az orosz–ukrán háború hatására Ukrajna és Moldova gyorsított eljárásban megkapták ugyan a tagjelölti státust idén júniusban, de ez a folyamat elemzők szerint várhatóan több mint egy évtizedet is igénybe vehet. Észak-Macedónia 2005-ben, míg Albánia 2014-ben kapta meg a tagjelölt státust, de érdemi előrelépésről egyelőre esetükben sem beszélhetünk.
A június 23-án tartott EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón a térségbeli országok európai integrációjának előrehaladásáról tárgyaltak, azonban áttörés nem történt. Sokatmondó Edi Rama albán miniszterelnöknek a csúcsot követő Twitter-üzente, amelyben azt üzente az uniós vezetőknek:
nagy kupleráj vagytok.
Szerbiával kapcsolatban az EU továbbra is a külpolitika összehangolását és Oroszország befolyásának csökkentését várja el, amely azonban komoly kihívás elé állítja a nyugat-balkáni országot, tekintve, hogy az orosz gázimport a szerb készletek 89 százalékát teszi ki.
„Nem akarunk az EU lábtörlői lenni”
A szerb elnök kommunikációs tanácsadója, Suzana Vasiljevics lapunknak úgy fogalmazott: a kormány számára az EU-hoz való csatlakozás szándéka nem kérdés, és ebben a nép sem gondolkodik másképpen. Sőt, szerinte – habár a mostani közvélemény-kutatások az ellenkezőjét állítják – az emberek megszavaznák a csatlakozást. Azonban legnagyobb félelmük az, hogy az EU velük is azt tenné, mint Észak-Macedóniával: „újabb és újabb feltételek, amelyeket ha teljesítettünk, akkor sem kapunk semmit, csak újabb kérés(ek) jön(nek). „A végén pedig mindig Koszovóval jönnek, hogy rendezzük a viszonyunkat Pristinával, miközben részünkről ebben a kérdésben nincs miről tárgyalni”.
Belgrád legforgalmasabb sétálóutcájában helyieket faggattunk arról, hogy mit gondolnak az EU-hoz való csatlakozásról. Egy fiatal belgrádi egyetemista és édesanyja szerint „az emberek mára feladták a csatlakozáshoz fűzött reményüket,” de ők ennek ellenére is a csatlakozásra szavaznának. Egy 25 éves pályakezdő szerint az EU-nak innentől már csak lefelé van, a csatlakozásról folytatott tárgyalásokat pedig „meddő vitának” nevezte, mert „10-15 év múlva úgyse fog létezni a közösség, ahová most belépnénk.”
Nekünk nem LMBTQ-ra van szükségünk, hanem változásra, de ezt az EU nem tudja garantálni. A generációmnak fontos a téma, hiszen a jövőnkről van szó, de ők se tartják fontosnak a csatlakozást
– fogalmazott határozottan a 25 éves pályakezdő.
Bár a megkérdezett emberek többsége készséggel válaszolt, már önmagában az EU-csatlakozás hallatán hangos, megfáradt sóhajokba és kézlegyintésekbe ütköztünk, a téma hallatán sokan inkább csak továbbsétáltak. Egy családos apuka lapunknak arról beszélt: „mi boldogok vagyunk a szervezet nélkül is” majd többször kiemelte, hogy „a meglévő erőforrásaink elegendők ahhoz, hogy megteremtsük a lehetőségeinket”. Véleményét azzal összegezte:
nem akarunk az EU lábtörlői lenni.
A lakosság többsége egyébként korábban támogatta a csatlakozást, de mára kisebbséggé olvadt a támogatók tábora. A helyzeten nem javított Ukrajna gyorsított eljárásban kiosztott tagjelölti státusa sem. Egy áprilisi YouGov-felmérés szerint az EU vezető országaiban – Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban – a lakosság többsége előbb látná a tagországok között Ukrajnát, Montenegrót és Észak-Macedóniát, mint Szerbiát. Ezzel pedig egyre távolabbinak, valamint lehetetlenebbnek tűnik, hogy Magyarország déli szomszédját is az EU tagjai között láthassuk.
