– Amióta február 24-én kitört az orosz–ukrán háború, Kárpátalja kapcsán leginkább csak a nyomorúságról esik szó a magyarországi médiában. De milyen állapotban van Kárpátalja, a helyi magyarság valójában?
– Olyanban, amilyen állapotban egy közösség lehet egy fegyveres konfliktus idején. Sokan voltak, akik ijedtükben gyorsan távoztak az országból, de a kárpátaljai magyarság egy 150 ezres közösség, amelynek a nagyobbik része itthon maradt. Többek között azért, mert földhöz, munkahelyhez van kötve és nincsenek olyan lehetőségei, hogy máshol könnyen új életet tudjon kezdeni. A média jellemzően csak a távozókról beszél, és nem esik szó azokról, akik itt maradtak. Ők viszont megpróbálják feltalálni magukat az adott helyzetben, ezt tettük mi is a főiskolán.
– Hogyan alkalmazkodott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a megváltozott körülményekhez?
– A diákok nagy része itthon maradt, de a háború miatt újra át kellett térnünk a jelenlétiről az online oktatásra. Arra törekedtünk, hogy azoknak a fiataloknak az élete, akik itthon maradtak, ne törjön teljesen ketté, és be tudják fejezni a tanulmányaikat. A legfontosabb szempont az volt, hogy a nálunk tanuló végzős hallgatók, diákok záróvizsgát tudjanak tenni, ami sikerült is. Július elsején 137-en BSC szintű diplomát, míg 48-an MSC-t vehettek át. Egy héttel később pedig a szakgimnázium végzősei is megkaphatták a szakmát és az oklevelet.
Ez a félév nem volt egyszerű, mert azok a tanárok, akik elhagyták az országot, online tudtak dolgozni, de a technikai személyzetet pótolni kellett.
– Hogyan reagált a főiskola a háború kitörésére?
– Mivel elkezdődött az online oktatás, már másnap, február 25-én hazaküldtük a diákjainkat a kollégiumainkból, amelyeket felajánlottunk a menekülteknek. Jöttek is keletről elég sokan, érkeztek menekültek Kijevből, Harkovból, Odesszából és Nyikolajevből. Volt, aki néhány napot töltött nálunk, majd továbbment, mások hosszú ideig maradtak. Összesen több mint hétszázan fordultak meg a kollégiumainkban. Az első időkben nagyon sok adomány érkezett, majd a menekültek később a Hungary Helps programmal együttműködve kaptak egyszeri meleg ételt, ehhez viszont újra kellett indítani a konyhákat, ami újabb kihívást jelentett. A rászorulók előtt a sportcsarnokot is megnyitottuk.
Fontos megjegyezni, hogy nagy segítséget jelentett és jelent a magyar kormány és az anyaországi jószolgálati szervezetek, illetve más egyesületek támogatása.
Még jelenleg is 49 menekült van a főiskolán, őket próbáljuk a kollégiumon kívül elhelyezni. Közben a diákjainkból és a kollégákból egy több mint nyolcvanfős fordítói csapat alakult, ők Kárpátalján, a határon és Magyarországon is segítettek önkéntesként tolmácsolni.
– Milyen volt ennek a fél évnek a lélektana?
– Az első hónap nagyfokú rémültséggel telt, de aztán az egész átment egyfajta fáradtságba, fásultságba. Hozzászoktunk a légiriadókhoz, a háborús fenyegetettség beköltözött az életünkbe. Jöttek sorban a feladatok, amiket meg kellett oldani. Ott volt például a főiskola által alapított P. Frangepán Katalin Óvodai és Iskolai Hálózat, ahol főleg óvodákat működtetnek, és ahová körülbelül ötszáz gyermek jár. Az intézményeket mindenképpen újra akartuk indítani, hogy egy kis fogódzkodót adjunk a gyermekeknek, a családoknak. Egy hónapot vártunk a vonatkozó rendelet megszületésére, ami tartalmazta, miként lehet az óvodákat megnyitni. Ennek köszönhetően újra tudtuk indítani azokat az óvodákat, ahol nem voltak menekültek, és ezeken a helyeken már a jogszabályok értelmében óvóhelyeket is ki kellett alakítanunk.
Az óvodák újraindításához is kaptunk anyaországi segítséget. Itt köszönném meg a menekültek nevében is a magyar kormány, a nemzetpolitikai államtitkárság segítségégét és támogatását.
A keletről érkező bajba jutott embereket ugyanis a magyarlakta településeken azokban az intézményekben, óvodákban és iskolákban helyezték el, amelyek korábban anyaországi segítséggel újulhattak meg. Ilyen intézmény körülbelül száz van, csak óvodából 77 szépült meg. A magyar kormánytól és karitatív szervezetektől a menekültek ellátásához is érkezett támogatás.
– A koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború miatt a jelenléti oktatás hiánya nehezítette a diákok tanulmányi előrehaladását Kárpátalján. Ennek orvoslására a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elindította a Határtalanul nyári iskolákat. Milyen eredményeket hozott ez a kezdeményezés?
– Nagy nehézséget okozott, hogy korábban a pandémia miatt két évig online folyt az oktatás, aztán amikor végre kezdtünk visszatérni a megszokott működéshez, akkor februárban kitört a háború. Emiatt a jelenléti helyett újra jött az online oktatás, a tanév ráadásul hamarabb is fejeződött be. Úgy gondoltuk azonban, hogy a gyermekek szociális érzékenységének fejlődése és a tanulás érdekében valamilyen megoldást kell a helyzetre találni. Ekkor jött az ötlet, hogy a nemzetpolitikai államtitkárságtól korábban más célra nyert támogatásból szervezzük meg a Határtalanul nyári iskolákat, erre megkaptuk az engedélyt. Meghirdettük a programot úgy, hogy az anyaországi segítségnek köszönhetően még az étkezésre is tudtunk pénzt fordítani. Végül a kárpátaljai magyar iskolák kétharmada, 64 tanintézmény jelentkezett a programra.
Csaknem 150 csoportban több mint 2700 harmadikos, negyedikes, ötödikes és hatodikos tanult a nyári iskolákban. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett hozzánk.
– Lassan vége a nyári szünetnek. A nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával számos tehetséggondozó programot bonyolítottak le, tábort szerveztek az elmúlt hetekben. Hogy sikerültek ezek a programok?
– Az volt az alapelv, hogy a nyári iskolák mellett ebben a háborús helyzetben mindenképpen valamiféle lehetőséget kell biztosítani azoknak a gyermekeknek, akik itthon maradtak, hogy az ő életükre minél kevésbé nyomja rá a bélyegét a háború. Nem lőnek ugyan Kárpátalján, de a légiriadók, az áremelkedés, a bizonytalanság mindenkit emlékeztetnek arra, hogy az ország háborúban áll. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Genius Jótékonysági Alapítvány vagy éppen a főiskola által létrehozott Tulipán Tanoda is nagyon sok tematikus és tehetséggondozó – így többek között hagyományőrző, természetvédelmi, sport, zenei, színjátszó, alkotó, népzenei és egyéb – tábort szervezett a gyermekeknek és fiataloknak, amelyek nagyon sokakat megmozgattak. A táborokban 1180 gyermek vett részt, ebből nyolcszáz a Genius Jótékonysági Alapítvány programjain. Fontos az is, hogy a magyar állam támogatásával nyolcszáz olyan gyermek vehetett részt Erzsébet-táborokban, akik az előző tanévben kiválóan teljesítettek a tanulásban. Közülük hatszáz volt a magyar tannyelvű iskolák diákja, kétszáz pedig olyan ukrán gyermek, aki a magyart idegen nyelvként tanulja. Ez a lehetőség is nagy segítség volt Kárpátaljának.
– Hogyan készülnek az oktatási intézmények, így a főiskola a nehézségek közepette a következő tanévre?
– A húszéves szokásoknak megfelelően a KMPSZ idén is megszervezte a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát, ezúttal szabadegyetemi formában általános kérdéseket boncolgattunk. A rendezvény mottója az volt, hogy „Egy lépéssel közelebb Európához”, hiszen reménykedünk abban, hogy a háború után az ország idővel csatlakozhat majd az unióhoz, ami nagyobb mozgásteret és szabadságot adhat nekünk is. Mindennek volt egy tematikus napja, az utolsó napon pedig a pszichológusok adtak tanácsot a pedagógusoknak, hogy a háború miatti sérelmeket, konfliktusokat hogyan lehet oldani a gyermekeknél. Most pedig készülünk a következő tanévre, az új kihívásokra. Mindenképpen jelenléti oktatással szeretnénk indítani, mert ezt kérik a szülők is. Ehhez viszont az kell, hogy az iskolákban vagy azok ötszáz méteres közelségében lennie kell óvóhelynek, melyeknek egy sor dolognak meg kell felelni – ezeket szintén a magyar állam segítségével sikerül biztosítanunk.
Jelenleg a 102 magyar tannyelvű intézményből 81 rendelkezik engedélyezett óvóhellyel, de bízom benne, hogy tanévkezdésig a többi helyen is eleget tudunk tenni a feltételeknek. Mérjük azt is, mekkora a pedagógushiány, jelenleg 44 intézményben összesen 77 tanítóra és tanárra lenne szükségük. Próbálunk ebben is segíteni.
– Kárpátalján az embereknek talán a legfontosabb a biztonság. Mit lehet tenni azért, hogy a magyarság minél nagyobb fizikai és anyagi biztonságban érezhesse magát a szülőföldjén?
– A jótékonykodási hullám már lecsengett, a gondok azonban még igazán csak most jönnek. Hála Istennek Kárpátalján eléggé szervezett a magyar élet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) például felméri, hány elesett, menekült van. Mint ahogy nagy hasznát vesszük a szintén a KMKSZ kezdeményezésére korábban létrejött Kárpátaljai Határ Menti Önkormányzatok Társulásának is. Itt kidolgoztak egy szociális kártyarendszert, amit a helyiek megkaphatnának, ez a nyilvántartás segítheti majd az általunk remélt támogatások arányos elosztását.
Mindent meg kell tenni a spórolás érdekében, hogy ki tudjuk húzni az évet.
