Ahogy arról a V4NA is többször beszámolt, az elmúlt években rendszeressé vált az a jelenség, hogy drag queenek nevelnek át kisgyerekeket. Transzvesztiták műsorokat adnak elő, meséket olvasnak fel és különböző gyerekprogramokon vesznek részt. Az utóbbi években számtalan botrányos eset történt, például amikor egy korábban elítélt pedofil tartott meseórát kicsiknek, nőnek öltözve.
A transzlobbi megtette hatását, sikerült egészen kicsi gyerekeket maguk mellé állítaniuk, akik – szüleik támogatásával – magukat is drag queenek tartják, „drag kid”-nek nevezik magukat.
Az egyik leghíresebb drag kid a 12 éves Desmond is Amazing. A kisfiú interjúkat ad, rendezvényeken lép fel. Az édesanyja által irányított gyermekről egy olyan videó látott napvilágot, amin egy gyilkossal látható. Egy másik felvételen pedig meghökkentő precizitással mutatja be a kisfiú, hogyan is kell ketamint felszippantani.
Desmond is Amazing „pályafutása” kétéves korában kezdődött, amikor együtt nézte a tévében édesanyjával a RuPaul s Drag Race című amerikai reality műsort, amiben drag sztárokat kerestek.
Desmond is Amazing gyakran közönség előtt lép fel, előfordult már, hogy egy melegbárban is megjelent az akkor 12 éves fiú. A férfiak ráadásul pénzt dobáltak a kisgyereknek, mintha csak egy sztriptíztáncos lenne.
Azonban nem Desmond az egyetlen gyermek, akit már egészen kicsi korában erre tanítanak. A 12 éves, Nagy-Britanniában élő Miles Pullman már kétéves kora óta szeret női ruhákba öltözni, kölcsönkérni az anyja sminkjét, és szórakoztatni a családot és a barátokat.
Ezért tavaly nyáron az édesanyja támogatásának hatására úgy döntött, hogy a szülővárosában Broadstairs-ben tart egy bemutatót a helyi melegbár előtt, ami olyan jól sikerült, hogy négy héttel később a Canterbury Pride főszínpadán is megjelenhetett.
Nicola, Miles édesanyja, azt mondta, hogy a fellépés előtt „nagyon izgult, mert több ezer ember volt a rendezvényen”. Nicola már a kezdetektől támogatta a fiát, aki drag queen akart lenni, és azt nyilatkozta, hogy büszke rá, amiért ilyen jól érzi magát a bőrében.