Varga Judit szerint a konzervatívak szerények

Varga Judit igazságügyi miniszter a National Interest című amerikai lapnak adott interjút, melyben kitért Magyarország, az ukrajnai háborúval kapcsolatos pozíciójára, a háború lehetséges lezárására, az Európai Unió működésére, illetve az európai médiaviszonyokra. Kiemelte, hogy a háború keltette problémákat az Európai Unió nem kellő körültekintéssel hozott szankciói mélyítik. A miniszter szerint egy erős Egyesült Államok nélkül nem lehet béke Ukrajnában. Rámutatott, hogy a magyar kormányt az Egyesült Államokban is sokszor „kultúrharcosnak” tartják; a magyar és amerikai jobboldal érdekes módon nagyon hasonló problémákkal és kihívásokkal néz szembe, többek között a fősodratú médiában megfigyelhető véleményhegemóniával.

Magyar Nemzet
2022. 11. 05. 13:44
null
2021.05.29. Budapest Varga Judit igazságügyi miniszter Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig egyedül Magyarország és Ausztria emelt szót azonnali tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése érdekében; ilyen megfogalmazással semelyik másik állam nem élt – mondta el Varga Judit az interjúban arra a kérdésre válaszul, miszerint különutas-e Magyarország az ukrajnai háború megítélésében. 

Nincs kétség azzal kapcsolatban, hogy melyik ország kezdte a háborút. De úgy gondoljuk, minden erőfeszítésnek a konfliktus enyhítése felé kell mutatnia

 – hangsúlyozta a tárcavezető. Kiemelte, hogy a szankciókról szóló döntések előtt nem készültek hatástanulmányok, így fordulhat elő az, hogy a büntető intézkedések felhajtották a fosszilis energiahordozók árát. Oroszország így kevesebbet exportál, de több pénzt keres vele.

A miniszter szerint a médiában „véleményhegemónia” van, emiatt a más országokban törékeny koalíciókba kényszerülő jobboldali pártok nem mernek szót emelni a háború kapcsán sem, pedig az ő érdekük is a mielőbbi béke lenne.

 Varga Judit szerint egy erős Egyesült Államok nélkül nem lehet béke, mivel arról csak Oroszország és az Egyesült Államok tud hosszú távú eredményeket hozó tárgyalásokat folytatni.

Minél tovább tart a háború, annál nagyobb kockázatokat és károkat okoz

 – foglalta össze a helyzetet a miniszter. 

A magyar kormányt nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban is kultúrharcosnak látják a tárgyalópartnerei, ugyanakkor a problémák hasonlóak.

Az ellenzék ugyanis mindkét országban a civil társadalom álcájában keményen politizál.

 Sok civil szervezet kap nagyon komoly anyagi és egyéb támogatásokat külföldről.

Ez nem demokratikus; ez egyes szervezetek és politikai érdekkörök befolyásgyakorlása

 – állapította meg Varga Judit.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió sok olyan jogterületet is saját hatáskörébe tartozónak tekint, ami valójában nem tartozik oda – ilyen például a nemi identitást, a családpolitikát és a migrációt érintő kérdéskörök. Ennek kapcsán megfigyelhető, hogy az Európai Unió régóta a meghatározott jogi keretrendszeren túlterjeszkedően működik.

Az Európai Unió az EU-s jogi keretrendszert nagyon liberálisan és progresszíven értelmezi, és amikor egyes tagállamok ezt szóvá teszik, az Európai Bíróságon találják magukat, és a Bíróság ellenük ítél

– fejtette ki Varga Judit, aki aláhúzta azt is, az európai döntéshozatal megváltoztatása, az egyhangú szavazás elhagyása „szuverenitásunk végét jelentené”. 

A realista álláspont ugyanakkor az, hogy az ezt kívánatosnak tartó európai döntéshozók nem fogják kezdeményezni a szavazás megváltoztatását, mivel ehhez az európai uniós szerződések módosítására lenne szükség; ahhoz pedig egyhangúlag kellene szavazniuk a tagállamoknak.

A médiában való megjelenések kapcsán Varga Judit elmondta, a konzervatív politikusok szerények, nem vágynak arra, hogy az interneten, szélsőséges helyzetekben mutassák magukat. 

Nem szükséges folyamatosan reklámozni vagy eltúlozni magunkat. Ez a konzervativizmus jellege és természete

 – fogalmazott a miniszter.

A közelgő egyesült államokbeli félidős választások kapcsán Varga Judit megjegyezte, szurkol az egyesült államokbeli konzervatív erőknek. „A konzervatív mozgalom minden előrelépésének Európában is hatása van. […] Számítunk [rájuk].”

 

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.