Újabb sztrájk és tüntetés a francia nyugdíjreform miatt + képek

A szakszervezetek több mint egymillió felvonulóra számítanak országszerte.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 01. 31. 15:50
null
Párizs, 2023. január 31. A francia kormány tervezett nyugdíjreformja ellen tüntetnek a szakszervezetek felhívására Párizsban egy országos sztrajk idején, 2023. január 31-én. MTI/AP/Thibault Camus Fotó: Thibault Camus
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Franciaországban a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen a szakszervezetek által meghirdetett második országos tiltakozónapon valamivel kevesebben sztrájkoltak kedden, mint a január 19-i első megmozduláskor, de az első összesítések szerint a vidéki városokban többen vettek részt a tiltakozó felvonulásokon. A munkabeszüntetés elsősorban a közszférát érinti, mindenekelőtt a közlekedést, az oktatást és az energiaszektort.

Az állami vasúttársaság, az SNCF tájékoztatása szerint kedden a vonatoknak átlagosan alig húsz százaléka, a szuperexpresszeknek (TGV) 25–30 százaléka közlekedett. A szakszervezetek összesítése szerint az SNCF dolgozóinak 36,5 százaléka tartott munkabeszüntetést, míg januárt 19-én 46,3 százalékuk sztrájkolt. A vasúttársaság igazgatósága nem kívánta megerősíteni az adatokat.

Néptelen a Montparnasse pályaudvar a vasúti dolgozók sztrájkja idején, 2023. január 31-én. Fotó: MTI/AP/Michel Euler

A repülőtereken a légiirányítók sztrájkja jelentős késéseket és fennakadásokat eredményezett, a párizsi Orly repülőtéren a járatok ötödét törölték, a párizsi tömegközlekedésben a járművek csak a reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időkben közlekednek, de akkor is csak ritkítva.

A TotalEnergies energiaórás olajfinomítóiban 75–100 százalékos a részvétel a munkabeszüntetésben, míg az EDF áramszolgáltató szerint keddre virradó éjjel csaknem három nukleáris reaktornak megfelelő teljesítménnyel csökkent a villamosenergia-termelés az országban, de ez a szakszervezetek szerint semmilyen hatással nincs a fogyasztókra.

Az oktatási tárca szerint az általános iskolákban a tanárok 26,65, a középiskolákban 25,22 százaléka nem tartotta meg az óráit, míg január 19-én az általános iskolákban 42, a középiskolákban 35 százalékos volt a részvétel a sztrájkban.

A pedagógus-szakszervezetek szerint viszont a tanárok 55 százaléka tart munkabeszüntetést kedden. Január 19-én a közszférában dolgozó 2,5 millió munkavállaló 28 százaléka vett részt a tiltakozó megmozdulásban.

Belügyi források a 240 városban tervezett felvonulásokon 1,2 millió tiltakozóra számítanak, ebből százezerre Párizsban. A rendőrség 11 ezer rendőrt és csendőrt mozgósított a felvonulók biztonságának szavatolására, a fővárosban – ahol délután indul a legnagyobb menet – négyezer rendfenntartó lesz az utcákon.

A francia kormány tervezett nyugdíjreformja ellen tüntetnek a szakszervezetek felhívására Montpellier-ben 2023. január 31-én. Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Laurent Berger, a CFEDT szakszervezet főtitkára szerint a vidéki városokban délelőtt rendezett felvonulásokon többen voltak, mint január 19-én, amikor a rendőrség szerint 1,1 millióan, a szervezők szerint kétmillióan vonultak utcára. – Mindenhonnan az országból nagyon magas számok érkeznek, legalább akkorák, sőt jobbak, mint január 19-én – mondta a szakszervezeti vezető. – Mostantól elvárjuk, hogy a kormány mondjon le a nyugdíjkorhatár 64 évre emeléséről, és végre üljön le a tárgyalóasztalhoz, mert a franciák tömegesen utasítják el a reformot. Ezt meg kell hallani – tette hozzá. Philippe Martinez, a radikálisabb CGT szakszervezet vezetője úgy fogalmazott, hogy amennyiben a kormány és a köztársasági elnök továbbra is megvető hangon szól a megmozdulásokról, a gördülő sztrájk kérdése is felmerül.

Philippe Martinez, a CGT és Laurent Berger, a CFDT szakszervezeti szövetség főtitkára, illetve más szakszervezeti vezetők mennek az élen a tüntetésen Párizsban. Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

A törvénytervezetet – amelynek legfőbb intézkedése a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 62-ről 64 évre emelése, valamint a teljes összegű nyugdíjhoz szükséges szolgálati évek fokozatos meghosszabbításának felgyorsítása – hétfőn kezdte el megvitatni a nemzetgyűlés szociális bizottsága. A javaslat – amelyhez az ellenzék hétezer módosítót nyújtott be, ebből hatezret a baloldal – a plenáris ülés elé február 6-án kerül vitára. A reform célja, hogy a nyugdíjrendszer egyensúlyba kerüljön 2030-ig, utána a kormány szerint újabb változtatásokra lehet szükség.

MACRON, Emmanuel
A francia kormány tervezett nyugdíjreformja ellen tüntetnek a szakszervezetek felhívására Párizsban egy országos sztrájk idején, 2023. január 31-én. A plakát Emmanuel Macron francia elnököt ábrázolja. Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Az elmúlt három évtizedben több nagy nyugdíjreformot is elindítottak a francia kormányok a társadalom elöregedésének és a nyugdíjkassza deficitessé válásának kompenzálására, és valamennyit jelentős tiltakozó megmozdulások kísérték. A nyugdíjreformot Emmanuel Macron államfő már az első mandátumát megelőző kampányában megígérte 2017-ben, majd a második mandátuma legfőbb intézkedéseként harangozta be, de miután a törvénytervezet elfogadásához nem rendelkezik a parlamentben a kellő többséggel, egy tartós tiltakozó megmozdulás a kormány helyzetét is megingathatja.

 

Borítókép: A francia kormány tervezett nyugdíjreformja ellen tüntetnek a szakszervezetek felhívására Párizsban egy országos sztrájk idején, 2023. január 31-én (Fotó: MTI/AP/Thibault Camus)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.