Ugyanaz a magyar és a lengyel érdek
A magyar–lengyel kapcsolatokról szólva Rosonczy-Kovács Mihály elmondta: a két ország közötti viszony az orosz támadás kezdete óta az utóbbi évtizedek legkomolyabb kihívását éli át. – Annak a lengyel konzervatív politikai közösségnek egy része is kritikusan ítéli meg a magyar békepárti álláspontot, amelyik más, például szuverenitás-védelmi európai ügyekben szövetségese a magyaroknak – magyarázta a külügyi igazgató. A Lengyelország-szakértő kitért arra is: fontos látni, hogy a magyar és a lengyel álláspont is következes, megalapozott, és a saját nézőpontból érthető, az elérendő cél tekintetében pedig ugyanaz: az orosz fenyegetettséget távol tartani országainktól, amihez pedig Ukrajna szuverenitása alapvető fontosságú.
Az egész NATO érdeke lenne, hogy ezt a két, a béke elérésére vonatkozóan különböző előfeltételezésekből kiinduló, a helyzetet más geopolitikai adottságok szerint megítélő nézőpontot érdemi viták keretében lehessen ütköztetni. Ami megnehezíti ezeket az érdemi párbeszédeket, az az a dezinformációs kommunikációs nyomás, amelyet a globalista médiumok kifejtenek a közép-európai együttműködésre, illetve az európai szuverenista szövetségre
– húzta alá Rosonczy-Kovács Mihály.
Hozzátette: a magyar álláspontot például nem ismerik jól a lengyelek, sokszor egészen abszurd és hazug módon bemutatva jelenik meg. – A lengyelek keveset vagy semmint nem hallanak az Ukrajnának nyújtott hatalmas magyar humanitárius segélyről, vagy arról, Magyarország mennyire elkötelezett tagja a NATO-nak. Ez a dezinformáció hatással van a politikai elit viselkedésére is, különösen az őszi választások közeledte miatt – mutatott rá a szakértő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!