Hangsúlyozta, az Egészségügyi Világszervezet vizsgálócsoportja 2021 elején Kínába látogatott, és arra a következtetésre jutott, hogy a Covid–19 nagy valószínűséggel nem laboratóriumból szivárgott ki. Mao a WHO által tett megállapításokat hiteles tudományos következtetésként jellemezte.
Ezzel együtt a kínai állam legalábbis visszafogottan működött együtt a WHO-val a kutatómunka idején.

(Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski)
Az ENSZ szakosított szervének vizsgálói ugyanis négyhetes mandátumot kaptak, melyből két hétig nem folytathattak terepmunkát, mivel érkezésük után az akkori protokollnak megfelelően karanténba kerültek. Ekkor a kínai államtól rengeteg kutatást és felmérést kaptak tanulmányozásra, azonban a tanulmányok hátteréül szolgáló adatbankhoz való hozzáférést megtagadták tőlük.
Az állati eredet mellett állást foglaló elméletek mind egy vuhani piacot jelöltek meg mint a vírus emberre való átterjedésének helyszínét, azonban érdemi vizsgálatokra itt nem volt lehetőség, mert az árukat és szinte az egész piacot jóformán megsemmisítették a kínai hatóságok a vírus Kínán belüli elterjedésének szakaszában.
A Vuhan környéki koronavírus-tanulmányozó laboratóriumok dolgozói azt mondták a WHO-csoportnak, hogy nem történt olyan incidens vagy baleset, amely vírust szabadíthatott volna el. A kínai hatóságok ekkor hozzátették, hogy részükről az sem kizárt, hogy a Covid–19 vírust Kínán kívülről hurcolták be.
Egyesek szerint nem az eredet a fontos, hanem az, hogy a további következmények megelőzéséért minden lehetőségre felkészüljön a világ:
Egymásnak ellentmondó eredményeink vannak […], de egy biztos; bármelyik is igaz, a jövőben mindkét eshetőségre fel kell tudnunk készülni
– kommentálta a hétfői jelentést Bob Menendez, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnökhelyettese.
Borítókép: AFP




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!