Az egész kormány belebukhat az erőszakba

A teljes szerb kabinet, de az is lehet, hogy még az elnök is belebukik a közelmúltbeli véres mészárlásokba Szerbiában – erről ír a helyi sajtó. A gyászos hétvégét követően az iskolák és a bevásárlóközpontok környékét megerősített számú rendőr védi.

Magyar Nemzet
2023. 05. 08. 11:46
Serbian President Aleksander Vucic holds press conference
Serbian President Aleksander Vucic holds press conference Fotó: MILOS MISKOV
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bármilyen szörnyűséget tett, a fiatalkorú elkövető ellen a szerbiai törvények szerint nem indítható bűnvádi eljárás, mert nem töltötte még be a 14. életévét. Sajtóhírek szerint nem is bánta meg tettét az elkövető. 

Szakértők úgy vélik, három lehetséges forgatókönyv áll előtte: az egyik, hogy továbbra is neuropszichiátriai kezelésben részesítik majd, a másik, hogy javítóintézetben helyezik el, és az is elképzelhető, hogy az orvosok úgy ítélik meg, hogy nincs szükség a kezelésére. Ebben az esetben visszatérhet a saját családjához. Ezután a gyámhatóság köteles részletes tervet készíteni a szülők támogatására a gyermek nevelésében – mondta a szerb közmédiának Dragan Vulevics szociális jogi szakértő.

A mladenovaci elkövetővel kapcsolatban a szerb elnök azt mondta: 

a gonosztevőt letartóztatták, és soha többé nem fogja látni a nap sugarát, nem fog kiszabadulni a börtönből. 

A többszörös gyilkost egyelőre 30 napos őrizetbe helyezték.

Vucsics a szerb közmédia híradójában a politikai következményekről is beszélt. Az oktatási miniszter már lemondott, s az államfő azt mondta, hamarosan újabb izgalmas politikai események várhatók. 

A szerb sajtó értesülései szerint három forgatókönyv is elképzelhető. Az egyik, hogy lemond a kormány, a másik, hogy lemond a kormány és Vucsics, de az is lehet, hogy csak a köztársasági elnök távozik. Ezekben az esetekben ismét előre hozott választások lehetnek Szerbiában, s a köztársasági elnök állítólag arra is figyelmeztette párttársait a Szerb Haladó Párt vezetésének hétvégi ülésén, hogy fel kell készülniük, hogy a következő időszakban ellenzéki pozícióból kell majd politizálniuk.

Az elnök a tervek szerint hétfő esti interjújában jelenti be, hogy milyen komoly politikai változások várhatók az országban. 

Ugyanúgy hétfőn, 18 órakor az Európa-párti ellenzék csendes demonstrációra hívja az ország lakosságát. Mint fogalmaztak, az ellen tiltakoznak, ahogy az államvezetés viszonyul a legújabb tragédiákhoz, s hogy szerintük azok a gyűlöletet és az erőszakot népszerűsítik. A kormány ezzel szemben azt üzeni, hogy az ellenzék csak felhasználja a tömeggyilkosságokat, hogy Alekszandar Vucsicsot támadhassa.

Borítókép: Alekszandar Vucsics szerb elnök (Fotó: Milos Miskov)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.