Ez vezetett az orosz–ukrán háborúhoz (1. rész)

Az első évek a Szovjetunió felbomlását követően az „örökség” felosztásáról, a volt tagállamok önállósodásáról szóltak. Az orosz–ukrán viszony változó volt a XX. század utolsó és a XXI. század első évtizedeiben.

Budapest, 1994. december 5. Borisz Jelcin orosz elnök, Bill Clinton amerikai elnök, Leonyid Kucsma ukrán államfõ és John Major brit kormányfõ (b-j) december 5-én Budapesten, az EBEÉ csúcsértekezlet idején aláírják az okmányokat, amellyel Ukrajna csatlakozott az atomsorompó-szerzõdéshez. MTI Fotó: Kegyes András Fotó: MTI/Kegyes András

A Szovjetunió megszűnése utáni időszakban Ukrajnának az inflációval és az energiaellátási problémákkal kellett szembenéznie. A két ország közötti gazdasági együttműködés fellendítését célozta meg az az együttműködési szerződés, ami 1998-ban lépett életbe. Oroszország felvevőpiacot jelentett az ukrán acél-, könnyű- és élelmiszeriparnak. Viszont Oroszország szankcionálta a megerősödött kínai–ukrán gazdasági kapcsolatokat.

Nemcsak a gazdaság területén, hanem a kül- és belpolitikában is hatással voltak Ukrajnára Oroszország lépései. Ukrajna önálló történelmében az első évek a Szovjetunióról való leválással teltek. 

Az ország politikailag ugyan független állam lett, de kötődése Oroszországhoz ekkor sem volt vitatható.

A Szovjetunió felbomlását megelőző időszakban, 1989 decemberében Máltán, George Bush amerikai elnökkel való találkozóján jelentette ki Mihail Gorbacsov, hogy a Szovjetunió sem a kelet-európai, sem a szovjet tagköztársaságokban nem fog fegyveresen fellépni az akkor már zajló változásokkal szemben. 1988-ban a tagköztársaságokban egyre élesebben hallatták hangjukat azok, akik az autonómiát követelték. Litvánia volt az első, amely a kilépést szorgalmazta.

more hopeful times pic.twitter.com/ElQVk2ERfv

— ian bremmer (@ianbremmer) August 30, 2022

1990. július 16-án Kijevben a parlament elfogadta a nyilatkozatot „Ukrajna állami szuverenitásáról”. Ez szovjet kereteken belül, de több önállósággal kívánta Ukrajnát felruházni. Kitételeinek egy részét tartalmazza a máig érvényben lévő 1996-ban született alkotmány. Három fő kulcsfogalom jelent meg benne: a semlegesség, a tömbönkívüliség és az atommentesség.

Az 1991. augusztus 19. és 21. között zajló moszkvai puccskísérlet után a tagköztársaságok sorra deklarálták kiválásukat a Szovjetunióból. A moszkvai eseményekre reagálva augusztus 24-én született meg Kijevben a határozat „Ukrajna függetlenségének kinyilvánításáról”, majd az azt megerősítő december 1-jei népszavazás után kinyilvánított függetlenséget elismerték más országok is. Az USA ezt 1991. december 25-én tette meg, Gorbacsov lemondását követően, az oroszok pedig már december 5-én. 

Ukrajna függetlensége, Független Államok Közössége

A Szovjetunió megszűnésével létrejött a Független Államok Közössége (FÁK), ami a balti országokat kivéve a korábbi szovjet tagköztársaságokat foglalta magában. Leonyid Kravcsuk ukrán és Borisz Jelcin orosz  elnök mellett Sztanyiszlav Suskevics belorusz államfő látta el kézjegyével a dokumentumot, ami miatt a „Szovjetunió sírásói” megnevezést is kapták az egyes kortársaktól. Megállapodtak számos területet – többek között a gazdaságot, a kereskedelmet, a kultúrát és a tudományt – érintő együttműködésről, elismerték egymás határainak és területi integritásának sérthetetlenségét és az atommentes politikához való jogukat. A többi tagállam – Grúzia csak 1993-ban csatlakozott – 1991. december 21-én írta alá a csatlakozást.

A szovjet védelmi minisztérium megszűnése után a Független Államok Közössége Egyesített Fegyveres Erők Főparancsnokságának megalakítása történt, ezzel a tagállamok deklarálták a közös parancsnokság szükségességét, mindemellett saját hadsereg létrehozására is volt joguk a Szovjetunió felbomlásakor területükön állomásozó egységek aránya alapján. A főparancsnokság addig létezett, amíg a Szovjetunió fegyveres erőiről a rendelkezési folyamat le nem zárult, ez az időpont 1993 decembere. 

A fegyveres erők közös parancsnoksága ezután a Független Államok Közössége államfők tanácsának feladata volt. A két ország viszonyában ebben a kérdésben súrlódási felületet képezett a Fekete-tengeri Flotta felosztásának kérdése. 

A Szovjetunió tulajdonának felosztása is megtörtént. Ukrajna részesedését 16,37 százalékban állapították meg. 

Ukrajna a Független Államok Közösségének alapokmányát nem írta alá, de alapító tagként szerepelt benne. Olyan szervezetekkel is kötött abban az időszakban megállapodást, amelyekben Oroszország nem volt benne, például a Szervezet a Demokráciáért és Gazdasági Fejlődésért.

Leonyid Kravcsuk, az első ukrán államfő 1991. december 1-jén, megválasztása után átvette hivatalát, majd december 12-én az Ukrajna területén állomásozó hadsereg főparancsnoka is ő lett, de ez egy jelképes lépés volt. Az önálló, független ukrán hadsereg kiépítése 1992-ben kezdődött el. Ekkor Ukrajna területén még a szovjet hadsereg állomásozott és szovjet atomfegyverek is ott voltak. 

1994-ben Leonyid Kucsma váltotta Kravcsukot az elnöki székben kétéves miniszterelnöksége után. 2005-ig töltötte be az államfői tisztséget. Már ő írta alá Borisz Jelcin orosz, Bill Clinton amerikai elnök és John Major, az Egyesült Királyság miniszterelnöke mellett a budapesti memorandumot, ami a nukleáris leszerelési folyamat része volt. Ukrajna atomfegyverekkel nem rendelkező ország lett, a többi aláíró fél pedig garantálta szuverenitását és területi épségét. 2014-ben és 2022-ben Ukrajna hivatkozott a budapesti memorandum megsértésére. 

Kucsmát 1999-ben újraválasztották, a szavazással kapcsolatban szabálytalanságokat jeleztek. Alapvetően oroszbarát politikát folytatott, emellett Európával is próbálta szorosabbra fűzni a kapcsolatokat. A privatizáció is ekkor zajlott Ukrajnában. Korrupciós vádak és népszerűségének csökkenése miatt nem indult a 2004-es elnökválasztáson.

Vlagyimir Putyin színre lép

Oroszországban Borisz Jelcin visszavonulását követően Vlagyimir Putyin lett az új államfő. 

A 2004-es ukrajnai események változást hoztak az előző évekhez képest. Az első – Kijev központi teréről – Majdannak is nevezett eseménysorozat az ukrán elnökválasztáshoz köthető. 

A második forduló eredményeit a narancsos forradalom tiltakozássorozatának köszönhetően az ukrán legfelsőbb bíróság megsemmisítette és újra kiírta a szavazást a második fordulóra, amiben Viktor Juscsenko legyőzte Viktor Janukovicsot.

Az elnök miniszterelnökévé pedig Julija Timosenkót tette. Ebben az időszakban a gazdasági helyzet instabillá vált, nem emelkedett az életszínvonal, a korrupcióval ellentétben, ami pedig nőtt az országban.

A 2000-es éveket az orosz–ukrán gázvita jellemezte. Az ukránok a földgáz árának elszámolása és emelése ellen emeltek kifogást, míg az orosz állami Gazprom földgázkitermelő vállalat a vezetékek megcsapolásával vádolta Ukrajnát. 2005 márciusában és 2009 januárjában Európát is érintette a szállított gáz mennyiségének csökkentése, illetve leállítása. Timosenko és Putyin között rendszeres egyeztetések és megállapodások zajlottak a kérdésben.

A következő ukrán elnökválasztáson Viktor Janukovics legyőzte ellenfelét, Julija Timosenkót. 

A választási kampányban több Oroszországgal kapcsolatos téma volt: a kormányzat ukrajnai oroszokat is érintő kisebbségellenes oktatási törvénye, a gázvita, amit Timosenkónak sikerült Putyinnal átmenetileg lezárni és az orosz Fekete-tengeri Flotta szevasztopoli állomásoztatásához kapcsolódó bérleti szerződés lejártát követő meghosszabbításának lehetősége, amit Janukovics támogatott. 

Egyes politikai elemzők véleménye szerint az orosz–grúz háború is befolyásolta a választások eredményét. 

Janukovics 2013. november 29-én, a vilniusi európai uniós csúcson nem írta alá a társulási szerződést az Európai Unióval, ami egy lépés lett volna az ukrán európai uniós csatlakozáshoz. Az ellenzék tömegtüntetéseken követelte lemondását nyílt oroszbarátsága miatt. A tüntetések a második Majdan, vagy más néven Euromajdan nevet kapták, aminek 2014 februárjában halálos áldozatai voltak, mikor a rendfenntartók és a tüntetők között összecsapások törtek ki. Az elnököt, aki Oroszországba távozott, távollétében a törvényhozás leváltotta. Végül 2014. június 27-én Ukrajna aláírta az európai uniós társulási megállapodást.

Miután Janukovics elhagyta az országot, Putyin kiadta a parancsot, aminek eredményeként Oroszország annektálta a Krím félszigetet. Ezután egy új szakasz kezdődött el a felek viszonyában, amelyről sorozatunk második részében számolunk be.

Borítókép: Budapest, 1994. december 5. Borisz Jelcin orosz elnök, Bill Clinton amerikai elnök, Leonyid Kucsma ukrán államfő és John Major brit kormányfő Budapesten, az EBEÉ-csúcsértekezlet idején aláírják az okmányokat, amellyel Ukrajna csatlakozott az atomsorompó-szerződéshez (Fotó: MTI)