− Írásaiban az ukrajnai háború kirobbanása mögött álló fő okokként a NATO bővítését és a minszki megállapodások be nem tartását jelöli meg. Elkerülhető lett volna a háború, ha a nyugati országok, élükön az Egyesült Államokkal partnerként és nem ellenségként tekintenek Oroszországra ezekben a kérdésekben?
− Nem kérdés, hogy el lehetett volna kerülni a háborút. Bill Clintontól kezdve az amerikai diplomaták folyamatosan figyelmeztették a mindenkori elnököt a NATO-bővítés veszélyeire, kiváltképp Ukrajna és Grúzia esetében. 2021 decemberében Oroszország a háború elkerülése érdekében előállt egy amerikai–orosz szerződésjavaslattal a biztonsági garanciákat illetően, ennek középpontjában a NATO bővítésének befejezése állt.
A javaslatnak voltak más pontjai is – például a katonai bázisok, amerikai egységek, illetve nukleáris fegyverek telepítése –, melyekről lehetett volna és kell is tárgyalni, ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy az Egyesült Államok nem fogadja el ezeket.
Moszkva számára a lényeg az volt, hogy Washington tartsa tiszteletben Oroszország nemzetbiztonságát, melyet Moszkva meglátása szerint a NATO bővítése veszélyeztetett. Sajnálatos módon az Egyesült Államok elutasította a védelmi szövetség bővítéséről szóló tárgyalásokat. A NATO szerint egyetlen ország, így Oroszország sem szólhat vagy avatkozhat bele terjeszkedésébe. Ez egy arrogáns álláspont, amely nagymértékben hozzájárult a háborúhoz.
− Jens Stoltenberg ugyanakkor még most is arról beszél, hogy Ukrajnának a NATO-ban van a helye. Hogyan hathat ez a háború eszkalációjára?
– Stoltenberg mindig is a NATO-bővítés „vezérszurkolója” volt, az Egyesült Királysággal egyetemben – ahol történelmi okok miatt jelentős a ruszofóbia –, valamint az amerikai keményvonalas neokonzervatívokkal együtt. Stoltenberg úgy gondolja, hogy NATO-főtitkárként ez a feladata, véleményem szerint ugyanakkor mértéktelenül felelőtlen. Oroszország sosem fogja elfogadni Ukrajna NATO-tagságát.
Vagy legyőzi Ukrajnát a csatatéren, vagy folytatja a hosszú, kimerítő háborút. Legrosszabb esetben pedig nukleáris fegyverekhez nyúl, ha úgy látja, vereséget szenvedhet.
Összességében nincs reális útja Ukrajna NATO-tagságának.
− Hogyan lehetne tartós, hosszú távú békét elérni Ukrajnában?
– Hosszú távú békét hat alapelvre lehet építeni. Először is az Egyesült Államoknak világossá kell tennie, hogy a NATO nem fog Ukrajnával és Grúziával bővülni. Másodszor, Ukrajnának ki kell nyilvánítania semlegességét. Harmadszor, az ENSZ Biztonsági Tanácsa és más államok – beleértve Németországot, Törökországot, Brazíliát és talán Magyarországot is – együtt vállalják a felelősséget és garanciát a békeszerződés betartásáért. A negyedik alapelv szerint a NATO-tagállamoknak szigorúan korlátoznia kell Ukrajna újrafegyverzését. Ötödször, Kijevnek egyértelmű ütemtervet kell kapnia az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz, mint semleges állam – akárcsak Ausztria. Végezetül az Oroszországra kivetett szankciókat vissza kell vonni és vissza kell állítani az Európai Unió és Oroszország közötti kereskedelmet. Jelenleg természetesen még a közelében sem állunk egy ilyen megállapodásnak, azonban nem lehetetlen eljutni idáig.
Noha most még annak is tűnik, egy ilyen terv mind az unió, mind Oroszország, mind pedig Ukrajna érdekeit szolgálná. Az is egyértelmű, hogy egy ilyen békemegállapodás nem egyik napról a másikra, hanem hosszú tárgyalásokat követően, lépésről lépésre valósulhat meg.
− Ez ugyanakkor nem áll összhangban az ukrán béketervvel, ami Volodimir Zelenszkij szerint az egyetlen lehetséges útja a békének...
− Zelenszkij béketerve nem valódi béketerv. Ez tulajdonképpen Oroszország legyőzésének a terve.
Valójában inkább propagandacélokat szolgál, mintsem valódi rendezést.
Ez nagy kár. Ukrajna messze a legnagyobb vesztese az eddigi tárgyalások kudarcának. Éppen ezért az ukrán vezetőknek kéne legelsőként keresni a tárgyalásos békemegállapodás lehetőségét annak érdekében, hogy véget vessenek az öldöklésnek és pusztításnak.
− Habár NATO-tagállam, Magyarország próbál semleges maradni. Mit tehet hazánk a béke elérésének érdekében?
– Orbán Viktor az egyetlen európai vezető, aki reálisan látja az ukrajnai helyzetet.
Ő érti, hogy ez egy értelmetlen és szükségtelen háború, melyet a NATO bővítése idézett elő, s ameddig tart, addig tragédiát és zsákutcát jelent Ukrajna számára. A többi európai vezetőtől eltérően azt is felismeri, hogy Oroszország nem fogadja el a vereséget a csatatéren anélkül, hogy ne eszkalálódna a konfliktus egy nukleáris háborúvá.
