Az eseményen elhangzott többek közt, hogy Soros György birodalmát Alexander Soros, a milliárdos negyedik fia vette át, akinek köszönhetően a Soros-terv és a kötelező migránskvóta ügye máris fénysebességgel halad, és várhatóan a háborúpárti narratíva és a genderpropaganda terjesztése is erősödni fog az elkövetkező években.
Emellett megemlítették azt is, hogy új EU költségvetési tervet terjesztett elő a bizottság 2024–2027-re, mert annyira sokat költenek Ukrajnára, hogy kezdenek kifogyni a pénzből. Ebben ötvenmilliárd eurónyi forrás szerepel Ukrajnának, mert Brüsszel továbbra is a háború finanszírozásában, nem pedig a tűzszünetben és a béketárgyalások megindításában látja az ukrán válságból kivezető utat, miközben a Magyarországnak járó forrásokat továbbra is visszatartják.

A józan ész európai képviselői azonban kiállnak a nemzeti, ezáltal Európa érdekei mellett: nemet mondanak az illegális migrációra, nemet mondanak a genderpropagandára és nemet mondanak a háborúra
– hangsúlyozta közleményében az Alapjogokért Központ.
Borítókép: Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója sajtótájékoztatót tart 2023. június 22-én (Fotó: Alapjogokért Központ)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!