Habár sokan kutyájával ápolt kapcsolatára voltak a legjobban kíváncsiak, hiszen hű társa volt ilyen nehéz helyzetben, azóta kiderült, hogy egy állatbarát személyében új gazdát talált neki. Döntését azzal indokolta, hogy Ausztráliában nagyon szigorúak a szabályok, márpedig ő mielőbb szeretne hazatérni szüleihez, testvéréhez és lányához.
Elárulta azt is, hogy még mindig szereti az óceánt, de abban nem volt biztos, mikor merészkedik majd újra vízre.
A férfi egyébként még 2020-ban azért költözött Mexikóba, mert elvonultságra vágyott. Két évvel ezelőtt vásárolt egy katamaránt (kéttörzsű hajót), azzal a céllal, hogy átkel az óceánon. Gyakorolta is a hajózást, tudatában volt a közelgő hurrikán szezonnak is, de tovább már nem akart várni az indulással.
A Guiness Rekordok szerint a leghosszabb ideig egyébként a japán Jukicsi Oguri hánykolódott az óceánon: 1813 októberében sodorta el egy vihar a japán partok közelében, és csak 1815 márciusában találták meg az Egyesült Államok partjainál. Konténerhajója szójababot szállított, a legénység így főként azon, illetve desztillált vizen élt, de tizenketten így is meghaltak skorbutban a több mint egy év alatt.
Borítókép: Tim Shaddock. (Fotó: Twitter)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!