Az uniós külügyminiszterek csütörtökön ültek tárgyalóasztalhoz Brüsszelben, és megállapodtak abban, fel kell éleszteni a kapcsolatokat Ankarával – 2021 márciusa óta először került a külügyminiszteri találkozók agendájára Törökország. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ugyanakkor feltételekhez köti a csatlakozási tárgyalások folytatását. Ezek egyike Ciprus kérdése: a sziget északi területeit 1974-ben megszerezték a törökök, majd 1983-ban kikiáltották a kizárólag Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságot – cserébe viszont Törökország a déli, görög Ciprust nem ismeri el államnak.
Borrell szerint a török–uniós kapcsolatok kulcskérdése, tudják-e rendezni a nézeteltérést.
A sziget körüli vitára Recep Tayyip Erdogan is reagált csütörtökön: „Megismétlem azt a történelmi felhívást, melyet az ENSZ pódiumán intéztem az egész világhoz: ismerjék el Észak-Ciprust a lehető leghamarabb” – fogalmazott a török elnök. Hozzátette: a jelenlegi körülmények között már nem tartja elképzelhetőnek a szövetségi megoldást. 2004-ben ugyanis az ENSZ keretében népszavazást tartottak egy konföderatív Ciprus létrehozásáról, ezt a török ciprióták meg is szavazták, ám a görögök elutasították.
A napokban a ciprusi kérdés is előtérbe került a nemzetközi politikában, ugyanis Nicosia azt szorgalmazza, nevezzenek ki olyan uniós különmegbízottat, aki a sziget körüli viták rendezését elősegítené.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!