Kérdés, hogy a háború jelenlegi szakaszában mekkora hasznát veszik az ukránok a csúcstechnológiát képviselő harcjárműveknek. Az ukrán hadvezetés és az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon között egy ideje már dúl a vita a tankok alkalmazásának stratégiai kérdéseiről. Míg utóbbiak azt szeretnék, hogy Ukrajna agresszívebben használja a nyugati tankokat az ellenoffenzíva során, az ukránok szerint ez a stratégia nem működik, így
gyakorlatilag szinte csak csapatszállításra használják az értékes nyugati tankokat.
A jelenleg szolgálatban álló Leopardok és társaik számára az aknamezők jelentik a legfőbb nehézséget, mert egy kisebb sérülés is mozgásképtelenné teheti őket, ráadásul így el is zárhatják az előrenyomulás útját – nyilatkozta Kirilo Budanov ukrán katonai hírszerzési vezető az amerikai The War Zone portálnak.
A másik probléma, hogy az oroszok a drónok segítségével nagyon hamar ki tudják szúrni a tankok pozícióját,
amelyekre aztán a tüzérség vagy a helikopterek könnyedén tüzet nyithatnak. Ebben azonban előrelépés lehet az Abrams harckocsik érkezése, ugyanis sebességük révén nagyobb eséllyel tudnak elmenekülni a támadás elől, de ehhez arra is szükség lesz, hogy az ukránok hatékonyabban lépjenek fel a drónokkal szemben – írja a The Wall Street Journal.
További hátráltató tényező lehet azonban, hogy mire az új járművek be tudnának csatlakozni a hadműveletekbe, megérkezhetnek az őszi esők, a sár pedig gyakorlatilag járhatatlanná teszi a talajt a lánctalpasok számára.
A fentiek fényében nem csoda, hogy mind az amerikai, mind az ukrán tisztségviselők óvatosan nyilatkoznak az Ambramsek hatékonyságáról és óva intenek attól, hogy bárki döntő fordulatot hozó csodafegyvernek higgye őket.
























