Véleménye szerint mindkét fél számára előnyökkel jár a megállapodás, ugyanis a megállapodás nemcsak Szerbiáról és Koszovóról szól, hanem a teljes térség stabilitásáról, biztonságáról és fejlődéséről.
„Valamiféle megállapodás született, egyes pontokban megegyeztünk, de nem minden pontot fogadtunk el” – fogalmazott Alekszandar Vucsics szerb elnök az ohridi találkozót követően. Mint mondta, végleges megállapodás nem született, de ez nem az a dokumentum, ahol lehet „mazsolázgatni”, és a felek eldönthetik, hogy az egyik pontot elfogadják, míg a másikat nem.
Vucsics örömének adott hangot, hogy a javaslat egyik legfőbb pontjának nevezték az uniós diplomaták a Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségét. „Semmit nem írtam alá, ez nem a D-nap volt” – húzta alá, majd úgy folytatta: „ennek itt nincs vége, mert Albin Kurti sem túl boldog, és én sem ugrálok örömömben”.
Albin Kurti koszovói miniszterelnök kijelentette, alapvetően egyetértettek a felek, ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot, hogy ahogyan február 27-én Brüsszelben, a szerb elnök most sem állt készen arra, hogy aláírja a megállapodást. Most az EU-n van a sor, hogy kidolgozza azokat a mechanizmusokat, amelyek jogilag kötelező erejűvé teszik majd ezt a megállapodást.
Az alapmegállapodás a kölcsönös elismerésről szól, a mostani kiegészítés a megvalósítás menetét részletezi
– magyarázta.
Elmondta, valóban van a megállapodásban egy olyan rész, amely a szerb kisebbség önkormányzatiságáról szól, de a szerb kisebbségnek elég széles körű jogaik vannak, a korábbi megállapodások már ezt garantálták.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!