A japán kormány evakuációra szólította fel a lakosságot a földrengések után, mivel szökőárveszély lépett érvénybe a szigetországban – írja a BBC brit közszolgálati média.
Már evakuálnak Japánban, bármikor elérheti a szökőár az országot + videó
Fokozódik a helyzet a szigetországban, ahol a földrengés mellett szökőártól is tartanak.

Isikava mellett már Niigata és Tojama prefektúrákban is szökőárveszélyre figyelmeztettek.
A nemzeti tévében nagy betűkkel írták ki, hogy: EVAKUÁCIÓ.
Bejelentették:
Tisztában vagyunk vele, hogy az otthonuk, a holmijuk mind értékes számukra, de az életük mindennél fontosabb. Fussanak a lehető legmagasabbra.
Videókon látszik, hogy a házak és a vonatok remegnek a földrengésektől:
Egy másik videón pedig már az látható, hogy hatalmas hullámok érik el Suzu városát.
A rengések borzasztó erősek, az al-Dzsazíra pánarab hírportál helyi tudósítója a következőről számolt be:
[A hullámok] 50 centimétertől egy méterig terjednek. Most már közeledünk a dagályhoz, és az elkövetkező 90 percben tényleg veszélyt jelentenek majd a további cunamik. Ez a méret messze elmarad attól, amit 12 évvel ezelőtt, a nagy földrengés után láttunk, amikor a cunami 30 méteres volt. De alig kell fél méter ahhoz, hogy valakit felborítson, így a veszély még mindig nagyon is valós.
Hajasi Josimasza kormányszóvivő szerint pár ház összeomlott a katasztrófában, és riadóztatták a hadsereget. Japán mellett Oroszországban is cunamiveszélyre figyelmeztettek a hatóságok Vlagyivosztoknál és Nahodkánál – írja a Reuters hírügynökség.
Borítókép: Japánban földrengés volt (Forrás: Reuters)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ukrán színekbe borult Brüsszel
Szintet lépett a háborúpárti Ursula von der Leyen.

Brüsszel Ukrajna oldalára állt az olajvitában – Orbán, Szijjártó és Fico kemény válaszokat jelentett be
Magyarország és Szlovákia is lépett, miután Ukrajna továbbra sem indította újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást.

Így írt a világsajtó az orosz–ukrán háború első napjáról + videó
Putyin beszéde után robbanásokról érkeztek hírek, nem sokkal később Zelenszkij is megszólalt.

Az amerikai haderő újabb feltételezett kábítószerszállító hajót támadott a karibi térségben
Tavaly szeptember óta az amerikai erők többször is célba vették a Karib-tengeren és a Csendes-óceánon közlekedő, a gyanú szerint kábítószert csempésző hajókat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ukrán színekbe borult Brüsszel
Szintet lépett a háborúpárti Ursula von der Leyen.

Brüsszel Ukrajna oldalára állt az olajvitában – Orbán, Szijjártó és Fico kemény válaszokat jelentett be
Magyarország és Szlovákia is lépett, miután Ukrajna továbbra sem indította újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást.

Így írt a világsajtó az orosz–ukrán háború első napjáról + videó
Putyin beszéde után robbanásokról érkeztek hírek, nem sokkal később Zelenszkij is megszólalt.

Az amerikai haderő újabb feltételezett kábítószerszállító hajót támadott a karibi térségben
Tavaly szeptember óta az amerikai erők többször is célba vették a Karib-tengeren és a Csendes-óceánon közlekedő, a gyanú szerint kábítószert csempésző hajókat.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!