Kárpátalján kísért a múlt
Kárpátalján most egy újabb megrázó eset borzolja a kedélyeket, mely annyira szovjetszagú, hogy még Lavrentyij Berija, a hírhedt NKVD egykori vezetője is megirigyelné. Az egykori szovjet állami terrorszervezet módszerei sajnos a XXI. századi Európába igyekvő Ukrajnájában is kísértenek. Igaz, most nem lőnek le azonnal, hanem először helyes véleménynyilvánításra köteleznek.
Ez történt azzal a nővel is, aki a napokban kétségbeesésében a világhálóra töltötte fel segítségkérését, miután az ökörmezői katonai ellenőrzőpontnál egyenruhások rabolták el a férjét a saját, valamint a gyermekei szeme láttára.
A nő a videóban az anyanyelvén, oroszul beszélt, és mint kiderült, a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyéből érkezett szeretteivel Kárpátaljára.
Elhurcolták a férjemet, egyedül vagyok a gyerekeimmel egy számomra ismeretlen községben. Fogalmam sincs, mit tegyek. A gyermekeim sírnak, nem tudunk hova menni, mert görcsös idegállapotba kerültem. A férjemet katonák vitték el, vele együtt a papírjait is magukkal vitték. Állítólag Husztra, de azt se tudom, hogy az merre van
– mondta sokkos állapotban a magára hagyott nő.

Az eset híre a jelenleg demokráciadeficittel és a szólásszabadság hiányával küzdő ukrán sajtóban is pillanatok alatt szárnyra kapott. A legbefolyásosabb sajtóorgánumok címlapon közölték a nő történetét, megjegyezvén, hogy a hadkiegészítők tevékenysége egyre visszataszítóbb. A gyermekei és a felesége mellől elrabolni a családfőt a ’44-eselhurcolások időszakát eleveníti fel. Időközben az is kiderült, hogy a férfit Huszt után nagy valószínűséggel az észak-ukrajnai Rivne kiképzőközpontjába vitték.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!