Horváth József: Macronnak részt kellene vennie egy alapkiképzésen

Emmanuel Macron harmadik világháborús vízióihoz nem adott gyakorlatilag semmi, mégis folyamatosan erről beszél.

2024. 03. 18. 4:50
Franciaország elnöke, Emmanuel Macron arra vár, hogy köszöntse Litvánia elnökét a párizsi Elysée-palotában 2024. március 12-én (Fotó: AFP/Julien de Rosa) Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter pénteken rámutatott, hogy az orosz védelmi kiadások idén elérik a GDP hét százalékát. Az orosz gazdaság már háborús alapokon működik. – A háború első évének elhibázott stratégiája után az orosz gazdaságot átállítottak a hadigazdaságra, amit az emberek is elfogadtak és ezzel pedig felpörgetik a saját gazdaságukat is. Az amerikai gazdasághoz hasonló az orosz is, így meghatározó a hadiipar. Ám az oroszok a jelenlegi ütemmel még három–öt évig tudják finanszírozni az ukrajnai háborút, szemben a nyugatiakkal, ahol ez már akadozik.

 

A harmadik világháborút lebegteti Macron

Emmanuel Macron francia elnök minden adandó alkalmat megragad, hogy a harmadik világháborúról beszéljen, amit az európai átlag polgárok egyáltalán nem tekintenek olyan jó ötletnek. A NATO közvélemény-kutatása szerint néhány országban, ahol a legnagyobb hiányosságok vannak, igen alacsony a támogatottsága a védelmi kiadások növelésének. Az emberek nem akarnak több pénzt adni erre a célra.

– Macron elnöktől ez egy pánikreakció, hiszen hiába hozták a szankciókat az EU-ban, nem sikerült térdre kényszeríteni Vlagyimir Putyin orosz elnököt sem, sem pedig az orosz gazdaságot. Bíznak abban, hogyha háborús húrokat pengetnek, akkor talán sikerülhet.

Arról beszél a francia elnök, hogy Franciaország egy atomnagyhatalom, ám úgy tűnik, elfelejti, hogy Franciaország nem egy sziget, ha Oroszországgal oda-vissza atomcsapással fenyegetik egymást és meg is tennék azt, akkor ebből Európa sokkal rosszabbul jönne ki, mint az oroszok, már csak a területi nagyság miatt is

 – mondta el a szakértő.

Horváth József kifejtette, hogy Emmanuel Macron szeretne valahogy bekerülni a történelemkönyvekbe, felmutatni valamit, és nem mellesleg nem tudni, hogy mennyire képzeli el magát valamelyik nemzetközi szövetség vezetői székébe. Az EU? A NATO? Az ENSZ? Macron elnök bármelyik széket kinézheti, ám ehhez külpolitikai sikert kell felmutatnia. 

Egyszerűen, józan ésszel nem felfogható, hogy miért mond ilyeneket Macron, miközben a francia vezérkari főnök megjegyezte, jelenleg nincs elég katonájuk sem

 – emelte ki a szakértő, aki szerint a józan észnek győzedelmeskednie kell. Úgy fogalmazott:

Macron nem egy katonatípus. Előbb célszerűbb lenne egy alap katonai kiképzésen részt vennie, hogy tudja, hogy egyáltalán mit követel meg az állampolgáraitól

A franciáknak sok történelmi tapasztalatuk van az oroszokkal kapcsolatban és egyik sem túl rózsás – jegyezte meg a szakértő.

Borítókép: Emmanuel Macron háborút akar (Fotó: AFP/Julien De Rosa)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.