Az ilyen lehetőségeket kínáló platformok nem finomkodnak. Az NGL Media több csoportot is talált „Kamuházasság”, „Kamuházasság Odessza” és „Randevú Kijev” címmel, ahol rendszeresen tesznek közzé hirdetéseket.
A potenciális házastárs fogyatékossága fontos tényező az ilyen megállapodásokban, mivel ez kiskaput teremt a mozgósítási rendszerben, így elkerülhető, hogy valaki az orosz–ukrán háború frontjára kerüljön. Azok, akik közeli hozzátartozói egy fogyatékkal élő személynek, halasztást kaphatnak a katonai szolgálat alól, sőt a fogyatékkal élő hozzátartozójukkal együtt ki is léphetnek az országból a határokon.
Számos más kiskapu is létezik, többek között az, hogy papíron beiratkoznak egy egyetemi oktatásra. Egy másik módszer, hogy a házastársak papíron elválnak, majd a gyermekük apja a sorkatonaság elkerülése érdekében igényt tart a kizárólagos felügyeleti jogra.
Mások számára azonban általában elegendő a körülbelül háromezer euró kifizetése ahhoz, hogy egy fogyatékkal élő nőt elvegyenek, és ezzel ugyanazt az eredményt érjék el.
Az NGL Media saját akciót hajtott végre, és megpróbálta kiházasítani egyik újságíróját, hogy megnézze, hogyan működik a rendszer. Hirdetéseket adott fel több, ilyen szolgáltatásokat kínáló közösségi médiacsoportban. Hamarosan felvette a kapcsolatot egy közvetítővel, egy Margarita Belova nevű transznemű nővel, aki több potenciális házassági jelölt fotóját is átadta.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!