– A közelgő önkormányzati és európai parlamenti (EP-) választások rendkívül lényegesek a Magyarország szuverenitásának megóvásáért folytatott harc sikerében, hazánk érdekeinek védelme ugyanis egyedül a kivételes politikai stabilitás nyomán volt lehetséges eddig is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Békésben. A tárcavezető egy pódiumbeszélgetésen mindenekelőtt az utóbbi évek súlyos válságait taglalta, amelyek nyomán többször is a feje tetejére állt a világgazdasági status quo, miközben Magyarország képes volt maga és az érdekei megvédésére.
Szijjártó Péter: A közelgő választások kulcsfontosságúak a szuverenitás megóvásáért folytatott küzdelemben
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az utóbbi évek súlyos válságait taglalta, amelyek nyomán többször is a feje tetejére állt a világgazdasági status quo, miközben Magyarország képes volt maga és az érdekei megvédésére.
Felidézte a gyors oltási kampányt a koronavírus-járvány idején, a sikeres beruházásösztönző programot és azt, hogy hazánk az elképesztő nyomásgyakorlás ellenére is ki tudott maradni az ukrajnai háborúból, a kormány egyetlen olyan döntést sem hozott, amely az eszkaláció kockázatával járt volna.
Az egyetlen erkölcsileg tartható pozíciót sikerült megőrizni, amely a béke megteremtésére irányul és amellyel emberéleteket lehet menteni és a pusztítás mértékét lehet csökkenteni – jelentette ki.
Valamint emlékeztetett arra is, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanását követően sikerült hazahozni a magyarokat Izraelből, illetve egy kivételével a túszok is mind kijutottak a Gázai övezetből.
Hangsúlyozta: mindez kizárólag azért volt lehetséges, mert Magyarország Európában kivételes politikai stabilitással rendelkezik. – Ha nem lennénk ilyen helyzetben, akkor már mi is áldozatául estünk volna a liberális világ nyomulásának, mi se tudnánk nemzeti érdekre koncentráló politikát folytatni, hanem be kellene állnunk abba a hullámba, amibe a többieknek be kell – vélekedett.
Ennek alátámasztására pedig arról beszélt, hogy látja többeken a szenvedést, mert igazából maguktól mást mondanának, mint amit a jelenlegi helyzetükben kell, több európai kollégája is kitartásra szokta kérni, de nem mer csatlakozni az álláspontjához a vitákban.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy ha 2019-ben és 2022-ben más választási eredmények születtek volna, akkor nem lett volna lehetséges Magyarország ilyen szilárd megóvása.
A következő évek is harcos évek lesznek. Átvitt értelmében biztosan, és sajnos lehet, hogy a szó szoros értelmében is, mert harcolnunk kell majd a következő időszakban is azokkal a támadásokkal szemben, amelyek a szuverenitásunkat próbálják megkérdőjelezni
– figyelmeztetett. Látható, hogy európai és globális szinten is ez a liberális fősodor próbál mindent uralni. Ennek minden az útjában van, ami nemzeti, konzervatív, keresztény alapokon nyugszik, patrióta és szuverenista. – Na, nekünk pont ilyen kormányunk van, s éppen ezért mi a következő években is folyamatosan harcot kell majd vívjunk az ország, a nemzet érdekeinek megvédése érdekében – fűzte hozzá.
Sorsdöntő európai parlamenti választás következik
Szijjártó Péter az EP-választás fontos tétjének nevezte a békét és a migrációt is, mondván, hogy békepárti és migrációellenes fordulat nem képzelhető el jobboldali fordulat nélkül. – Kulcskérdés, hogy a hozzánk hasonlóan nemzeti érdekérvényesítésre alapító, patrióta, jobboldali pártok sikeresek legyenek, és ezt a megszokottá vált szocialista, zöld, liberális, szélsőbaloldali többséget meg lehessen ingatni – húzta alá.
Ha ez sikerül – hangsúlyozta –, akkor közelebb tud kerülni a migrációval szemben fellépő, békét akaró politikai irányvonal megerősödése európai szinten is, amiben Magyarországnak sokkal könnyebb dolga lenne, mint most, amikor mindig az árral szemben megy.
A V4 stabil
A miniszter a visegrádi együttműködést a magyar külpolitika egyik szíve közepének nevezte, kiemelve, hogy hazánk az európai és a globális politikába és gazdaságba is mélyen beágyazott ország, és a közös fellépés sokkal hatékonyabbnak bizonyult több, a nemzet jövője szempontjából sorsdöntő kérdésben, mint külön-külön lehetett volna.
Tehát az, hogy ma illegális migránsok tíz- vagy százezrei nem grasszálhatnak itt, Közép-Európában, az nagyrészt köszönhető a politikai kiállásnak, amelyet a négy ország hajtott végre a kötelező betelepítési kvótákkal szemben. És ez jó példa arra, hogy megértsük, miért ellenérdekelt a globális mainstream, miért ellenérdekeltek Európa nagy országai a visegrádi csoport működése tekintetében
– fogalmazott, majd hozzátette: „a nagyoknak sokkal egyszerűbb, hogy eldöntik a fontos kérdésekben, merre is van az előre, azt közlik a kicsikkel, és mindenki helyesel.”
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMegdöbbentő adat jött a karácsonyi utazásokról
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Magyar EU–elnökség: politika és kultúra kéz a kézben
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
Tudatosan megtervezett, előkészített terrorcselekmény volt a magdeburgi támadás
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
Gyászszertartáston emlékeztek meg magdeburgi áldozatokról
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Világsztár fellépőkkel indítja az új évet a Müpa
Itt van a britek háborús bejelentése
13 ellenállhatatlanul omlós sült hús a karácsonyi vacsorára
Ezért hagyták el az oroszok Szíriát
5+1 csillagjegy, amelyekre sosem látott szerencse vár az újévben
A Mol-vezérnek elege lett, fillérekért osztogatták a luxusautókat, már magyar áldozata is volt a vámháborúnak - a legolvasottabb pénz- és tőkepiaci hírek 2024 júliusban
Magyar Péter a gyermekotthonok ügyében is hazudik, bemutatjuk, hogy miért
Uszik egyhangú pontozással legyőzte Furyt Rijádban
Már látni, merre eshet a hó karácsonykor + videó
Radnai Márk nyílt levele Magyar Péternek - A végén
Kiderült a titok, Závecz Tibor kétségbeesve magyarázta a bizonyítványát
Az amerikaiak választás elé állították Zelenszkijt
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMegdöbbentő adat jött a karácsonyi utazásokról
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Magyar EU–elnökség: politika és kultúra kéz a kézben
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
Tudatosan megtervezett, előkészített terrorcselekmény volt a magdeburgi támadás
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
Gyászszertartáston emlékeztek meg magdeburgi áldozatokról
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.