A prezentációban egy úgynevezett demonstrációs csapás lehetőségére is utalnak - egy nukleáris fegyver felrobbantása egy távoli területen „az agresszió közvetlen fenyegetésének időszakában” egy tényleges konfliktus előtt, a nyugati országok elrettentése érdekében. Oroszország soha nem ismerte el, hogy az ilyen csapások szerepelnek a doktrínájában.
A NATO számításai szerint a szövetség országai kevesebb mint öt százalékával rendelkeznek annak a légvédelmi kapacitásnak, amely a szövetség keleti szárnyának védelméhez szükséges egy teljes körű orosz támadással szemben. Putyin júniusban azt mondta, hogy Európa „többé-kevésbé védtelen” lenne az orosz rakétacsapásokkal szemben – áll Financial Times összeállításában.
A Putyin által a közelmúltban elrendelt, a taktikai nukleáris fegyverek használatával összefüggő hadgyakorlatok mutatják, hogy a kiszivárgott dokumentumok még mindig megfelelnek a jelenlegi orosz katonai doktrínának – foglalja össze a lap.
Borítókép: Az orosz védelmi minisztérium által 2023. július 21-én közzétett felvételen az orosz Fekete-tengeri Flotta hadihajója látható, amint cirkálórakétát lő ki a fekete-tengeri gyakorlatok során (Fotó: Handout / Orosz Védelmi Minisztérium / AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!