– Ki is valójában Keith Kellogg, és mit kell tudni róla? Hogyan értékelhető katonai és politikai pályafutása, különös tekintettel a Trump-kormányzatban betöltött szerepére?
– Kellogg egy igen tág tapasztalati horizonttal rendelkező háttérember, korábban altábornagyként szerelt le az amerikai haderőtől, én is többször találkoztam vele. Az első Trump-adminisztráció idején nemzetbiztonsági tanácsadó volt az alelnök mellett, majd vezető szerepet töltött be egészen idáig a korábbi republikánus fehér házi stábból alakult America First Policy Institute-ban (AFPI), amely az Alapjogokért Központ partnere, lényegében az a bázis, ahonnan már most több minisztert kijelölt Trump leendő kormányába. És bár Kellogg katonai múlttal bír, de mint minden valóban józan honvéd, többre értékeli a békét, mint a háborút: ezért is írta egy pár hónappal ezelőtti dolgozatában: „a világ érdeke, hogy legyen tűzszünet, és béketárgyalások kezdődjenek Oroszországgal.” Ilyenek miatt mondják, hogy katonából lehet a legjobb diplomata, mert ők tudják igazán, mi az ára a rossz külpolitikának.
– Kellogg szerint Biden ott hibázott, hogy 2022 januárjában nem zárta ki azonnal Ukrajna NATO-csatlakozásának lehetőségét. Hibázott Biden, amikor 2022 elején nem zárta ki Ukrajna NATO-csatlakozását?
– Ezzel – legalábbis elméletileg – kihúzta volna az orosz háborús propaganda méregfogát. Az más kérdés, hogy Putyin vajon miért hitt volna Bidennek. De egy elvi deklaráció legalábbis megnyitotta volna a párbeszéd lehetőségét, ám a demokraták – és London – ilyesmire a liberalizmus hegemonizáló logikája miatt képtelenek voltak. Ehelyett a háború eszkalálását és pénzelését választották, rákényszerítve a kontinentális Európát, hogy saját érdekével szembemenve számolja fel minden kapcsolatát az egyébként valóban agresszor Oroszországgal. Ez, mint látjuk például energetika vagy kereskedelempolitika terén, önsorsrontó lépés volt – és amely szankciókat a nagy nyugat-európai országok igyekeznek is kerülőutakkal kicselezni.
– A NATO-csatlakozás levételét az asztalról Kellogg kulcsfontosságú feltételnek tartja a béketárgyalások megkezdéséhez. Ez mennyire elfogadható kompromisszum Ukrajna és a nyugati szövetségesek számára?
– Ahogyan fogalmazott „Ukrajna nyugati szövetségesei” nem alkotnak egy masszív tömböt. Olyan országokról beszélünk, amelyek maguk is rendkívül megosztottak politikailag. A háborúpárti kormányok meggyengülőben vannak, szétesett a német kormánykoalíció is. Ráadásul a Patrióta frakciócsoport megalakulásával létrejött egy békepárti politikai erő ott, ahol a legnagyobb szükség volt erre: Brüsszelben, az oroszlán barlangjában. Előbb-utóbb az ottani bürokratáknak is be kell látniuk, hogy Trump győzelme után az EU egyedül nem lesz képes a háborút finanszírozni. De ezt még képtelen megérteni az a háborúpárti brüsszeli koalíció, amelyik az EPP–S&D–Renew Europe együttműködés keretében – amelynek tagja a Tisza és a DK is – a „végső győzelemig” támogatná az ukrán oldalt a háborúban. A NATO-országoknak ugyanakkor igazából sem katonai, sem gazdasági érdekük nem fűződik az ukrán tagsághoz, a felvetésnek magának is pusztán politikai okai vannak. És ez élesen szembemegy a NATO eredeti elvével, nevezetesen, hogy egy csatlakozó ország erősítse a szövetség biztonságát, ne gyengítse azt. Ehhez kell visszatérni. Azért is most a kapkodó plusztámogatás Washingtonból és Brüsszelből Ukrajnának, mert tudják: január 20., Trump hivatalba lépése után teljesen más lesz a politikai környezet e téren is.
– Kellogg szerint biztonsági garanciák szükségesek ahhoz, hogy az ukránok hajlandók legyenek tárgyalni Oroszországgal, még akár területi veszteségek árán is. Milyen formában lehetne ezeket a garanciákat biztosítani, hogy mindkét fél bizalommal fogadja azokat?
– Igen, ez a tízmillió dolláros kérdés – talán jóval több is, hisz az USA és Európa eddig dollárszázmilliárdokat ölt ebbe a háborúba, és sajnos logikusan, több öldöklés is lett a vége. De ahogy érzékeltettem: olyan sikeres béketárgyalások még nem voltak egy háborút követően, hogy előre rögzítették volna a feltételeket. Én azt gondolom, hogy először tűzszünet szükséges és azt követően lehet egyáltalán előkészíteni a béketárgyalás peremfeltételeit: persze, egy háború után az a legerősebb biztonsági garancia, ha a rendezés olyan, amelyet egyik félnek sem áll érdekében felrúgni. Az biztos: Ukrajna mint állam nem tudna úgy-ahogy működőképes lenni nyugati anyagi támogatás nélkül, ezért rájuk azzal lehet nyomást gyakorolni, ha felvillantják a pénzcsapok befagyasztását, hogy a katonai támogatásról ne is beszéljek. Az oroszokra pedig nyilván azzal, hogy ha nem hajlandóak a párbeszédre, akkor az USA képes lehet még fokozni katonai potenciálját – és ezt nem csak Moszkva, de mindenki el szeretné kerülni. Trump maga is ezeket a nyomásgyakorló eszközöket hangsúlyozza, amikor arról beszél, hogy rövid időn belül békét érjen el, ez az igazi „peace through strength”, azaz béke az erő által. Egy dolgot érdemes számításba venni: ma a háborúpárti Nyugat azért ilyen magabiztos, mert maga mögött tudja e téren Washington támogatását, ha nem a bátorítását. Ha ez megszűnik, Berlin, Párizs vagy London egészen más geopolitikai klímával fog szembesülni – s megint kiderül majd: a magyaroknak nem igazuk volt, hanem igazuk lesz.
– A területi veszteségek elfogadása Kellogg szerint része lehet a békerendezésnek. Mennyire valószínű, hogy Ukrajna elfogadna területi veszteségeket a béke érdekében, és milyen hatással lehetne ez a belpolitikára és a nemzetközi kapcsolataira?
– Tényleg nem kibújni akarok a kérdés alól, de a jelenlegi, egyszerre befagyott, de naponta is változó helyzetben lehetetlen megmondani, hogy majd egy tárgyaláson ki mire lesz hajlandó. Bármelyik háború dinamikája kapcsán elmondható, hogy először nagy a nekibuzdulás, a háborús propaganda és közösségi támogatottság, aztán a lelkesedés alábbhagy, a hátország elfárad, a társadalom beleroskad az emberi és egyéb veszteségekbe, és mindent kíván már, csak az öldöklést nem. Jelenleg ehhez járunk közel, ilyenkor vagy kataklizma jön és még szörnyűbb végkifejlet – vagy vannak jó ütemérzékkel rendelkező döntéshozók, akik nem az akár közeli múlttal, hanem a jövővel foglalkoznak. Ilyen Trump is és ebben a logikában gondolkodik szerintem a magyar miniszterelnök is. Ennek a háborúnak nincs win-win megoldása, az agresszor oroszoknak és a megtámadott, egyébként hősiesen védekező ukránoknak is kell engedményeket tenniük. Ehhez nyilván külső, nagyhatalmi közvetítők kellenek Nyugatról és Keletről is, mert ez nem pusztán egy orosz–ukrán konfliktus, hanem a korábbi globális egyensúly megbomlásának, a világrendszerváltásnak egyik súlyos jele. Ha majd ennek az egésznek vége lesz, akkor fog majd kirajzolódni Orbán Viktor korábbi békemissziójának igazi jelentősége.
