„Trump különmegbízottja katonai múlttal bír, de mint minden valóban józan honvéd, többre értékeli a békét, mint a háborút”

Keith Kellogg, Donald Trump frissen kinevezett ukrajnai különmegbízottja a béketárgyalások lehetőségeit vizsgálja, miközben a konfliktus eszkalációja és a nyugati szövetségesek megosztottsága új kihívásokat állít elé. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója lapunknak nyilatkozva elemezte Kellogg pályafutását, Biden hibáit és a NATO-tagság kérdésének jelentőségét a békerendezés szempontjából.

– Kellogg szerint biztonsági garanciák szükségesek ahhoz, hogy az ukránok hajlandók legyenek tárgyalni Oroszországgal, még akár területi veszteségek árán is. Milyen formában lehetne ezeket a garanciákat biztosítani, hogy mindkét fél bizalommal fogadja azokat?

– Igen, ez a tízmillió dolláros kérdés  – talán jóval több is, hisz az USA és Európa eddig dollárszázmilliárdokat ölt ebbe a háborúba, és sajnos logikusan, több öldöklés is lett a vége. De ahogy érzékeltettem: olyan sikeres béketárgyalások még nem voltak egy háborút követően, hogy előre rögzítették volna a feltételeket. Én azt gondolom, hogy először tűzszünet szükséges és azt követően lehet egyáltalán előkészíteni a béketárgyalás peremfeltételeit: persze, egy háború után az a legerősebb biztonsági garancia, ha a rendezés olyan, amelyet egyik félnek sem áll érdekében felrúgni. Az biztos: Ukrajna mint állam nem tudna úgy-ahogy működőképes lenni nyugati anyagi támogatás nélkül, ezért rájuk azzal lehet nyomást gyakorolni, ha felvillantják a pénzcsapok befagyasztását, hogy a katonai támogatásról ne is beszéljek. Az oroszokra pedig nyilván azzal, hogy ha nem hajlandóak a párbeszédre, akkor az USA képes lehet még fokozni katonai potenciálját – és ezt nem csak Moszkva, de mindenki el szeretné kerülni. Trump maga is ezeket a nyomásgyakorló eszközöket hangsúlyozza, amikor arról beszél, hogy rövid időn belül békét érjen el, ez az igazi „peace through strength”, azaz béke az erő által. Egy dolgot érdemes számításba venni: ma a háborúpárti Nyugat azért ilyen magabiztos, mert maga mögött tudja e téren Washington támogatását, ha nem a bátorítását. Ha ez megszűnik, Berlin, Párizs vagy London egészen más geopolitikai klímával fog szembesülni – s megint kiderül majd: a magyaroknak nem igazuk volt, hanem igazuk lesz.

– A területi veszteségek elfogadása Kellogg szerint része lehet a békerendezésnek. Mennyire valószínű, hogy Ukrajna elfogadna területi veszteségeket a béke érdekében, és milyen hatással lehetne ez a belpolitikára és a nemzetközi kapcsolataira?

– Tényleg nem kibújni akarok a kérdés alól, de a jelenlegi, egyszerre befagyott, de naponta is változó helyzetben lehetetlen megmondani, hogy majd egy tárgyaláson ki mire lesz hajlandó. Bármelyik háború dinamikája kapcsán elmondható, hogy először nagy a nekibuzdulás, a háborús propaganda és közösségi támogatottság, aztán a lelkesedés alábbhagy, a hátország elfárad, a társadalom beleroskad az emberi és egyéb veszteségekbe, és mindent kíván már, csak az öldöklést nem. Jelenleg ehhez járunk közel, ilyenkor vagy kataklizma jön és még szörnyűbb végkifejlet – vagy vannak jó ütemérzékkel rendelkező döntéshozók, akik nem az akár közeli múlttal, hanem a jövővel foglalkoznak. Ilyen Trump is és ebben a logikában gondolkodik szerintem a magyar miniszterelnök is. Ennek a háborúnak nincs win-win megoldása, az agresszor oroszoknak és a megtámadott, egyébként hősiesen védekező ukránoknak is kell engedményeket tenniük. Ehhez nyilván külső, nagyhatalmi közvetítők kellenek Nyugatról és Keletről is, mert ez nem pusztán egy orosz–ukrán konfliktus, hanem a korábbi globális egyensúly megbomlásának, a világrendszerváltásnak egyik súlyos jele. Ha majd ennek az egésznek vége lesz, akkor fog majd kirajzolódni Orbán Viktor korábbi békemissziójának igazi jelentősége.