Nyolcvan évvel ezelőtt, 1945. március 10-én az amerikai légierő megtámadta Tokiót. A japán főváros bombázása volt a történelem legnagyobb, nem nukleáris fegyverekkel végrehajtott polgári áldozatot követelő támadása. Mintegy százezer ember vesztette életét, akik közül szinte mindannyian élve elégtek.
Még nyolc évtized elteltével sem halványult el Shizuko Nishio emléke arról az éjszakáról, amikor az amerikai bombázó repülőgépek néhány óra leforgása alatt hamuvá változtatták a japán fővárost – írja a The Guardian.
1945. március 10-én a kora reggeli órákban mintegy 300 B–29 Superfortress bombázó 330 ezer gyújtóbombát dobott Tokióra, és becslések szerint 100 ezer civilt ölt meg egy olyan támadásban, amely több emberéletet követelt, mint Nagaszaki hónapokkal későbbi atombombázása.
De miközben a túlélők a támadás 80. évfordulójára készültek, a tokiói tűzbombázás – a második világháború legsúlyosabb hagyományos bombázása – alig érdemel említést. A túlélők közül néhányan egy utolsó erőfeszítést tesznek az elismerésért.
A légitámadás előtti éjszakán a most 86 éves Nishio alig várta, hogy másnap megünnepelje hatodik születésnapját, és megkezdje az általános iskolát. Miközben aludt, megszólaltak a légitámadás szirénái. „Apám azt mondta, hogy meneküljünk a házunk előtt lévő általános iskolába” – mondta Nishio. Mivel azonban az iskola óvóhelye már tele volt, ezért Nishio és édesanyja egy másik iskola pincéjébe költözött, unokatestvérét és egy nővért hátrahagyva.
Másnap az unokatestvér és a nővér annak a 200 embernek az elszenesedett maradványai között volt, akiket az első óvóhelyen „elevenen megfőztek”, miközben kint tomboltak a tüzek. Nishio volt az egyetlen túlélő a húsz gyermekből álló óvodai osztályában.
A B–29-esek ragadós olajjal ellátott napalmot tartalmazó fürtös bombákat dobtak le, hogy elpusztítsák a hagyományos japán stílusú fa-papír házakat. A bombák a japán főváros 41 négyzetkilométernyi területét pusztították el, a várost pokollá változtatva, egymillió embert hontalanná téve.
A tokiói tűzbombázás Hirosima és Nagaszaki árnyékában a japán kollektív emlékezet legsötétebb bugyraiba szorult, és az egymást követő kormányok gyakorlatilag figyelmen kívül hagyták.
Az utolsó esély
Yoshiaki Tanaka, a tokiói Senshu Egyetem ókori történelemprofesszora elmondta, hogy sokan, akik átélték a robbantásokat, még mindig szenvednek a visszaemlékezésektől és a túlélők bűntudatától.
Sokan még mindig súlyos traumát élnek át
– mondja Tanaka, aki az elmúlt tíz év során több mint száz túlélővel találkozott.
Néhányan nem is tudták rávenni magukat, hogy beszéljenek az élményeikről, ezért azt javasoltuk, hogy próbáljanak képeket rajzolni, és ezen keresztül néhányan megnyíltak.
Nincs nemzeti emlékmű a bombázás áldozatainak, és hivatalosan nem is próbálták megállapítani az áldozatok pontos számát, akik átélték a robbantásokat, nem jogosultak a kormány kártérítésére.
A háború vége óta a japán kormányok 60 milliárd jen (405 milliárd dollár) pénzügyi támogatást nyújtottak katonai veteránoknak és gyászoló családoknak, valamint orvosi támogatást a hirosimai és nagaszaki atombombázások túlélőinek. A Tokió és más városok elleni amerikai tűzbombázások civil áldozatai azonban semmit sem kaptak.
Tanaka úgy véli, hogy a kártérítés és a köztéri emlékmű, valamint a túlélők tanúvallomásait tartalmazó archívum létrehozása hozzájárulna a nyolc évtizeddel ezelőtt ejtett sebek gyógyulásához, és figyelmeztetésül szolgálna a háború borzalmaira a jövő generációi számára.
