A szakértő ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nem ideológiai hadjáratról van szó, hanem konkrét és súlyos ügyekről, amelyeknek Ursula von der Leyen a középpontjában áll.
A Pfizergate-botrány, vagyis a több milliárd eurós vakcinabeszerzések körüli ügy, továbbra is árnyékként vetül Ursula von der Leyen munkásságára. A mai napig nem hozták nyilvánosságra azokat az SMS-eket, amelyeket személyesen váltott a Pfizer vezérigazgatójával – noha az Európai Ombudsman Hivatala és az Európai Unió Bírósága egyaránt kimondta, hogy ezek közérdekű információk, és a polgároknak joguk van tudni, mi áll bennük. Mégis: az elnök asszony hallgat, késlekedik, és akadályozza az átláthatóságot. A titkolózás önmagában is beszédes
– emelte ki a szakértő.
Mint ismert, Magyar Péterék pártcsaládja, az EPP egységesen áll ki az elítélt bizottsági elnök mellett. Manfred Weber a vitán felszólalásában egyértelműen kijelentette: egységesen fognak szavazni a bizalmatlansági indítvány ellen.
– Ahelyett, hogy szembenéznének Von der Leyen sorozatos politikai kudarcával és botrányaival – élükön a Pfizergate elhallgatott SMS-eivel, a transzparencia teljes hiányával, valamint az egyoldalú, háborúpárti külpolitika erőltetésével – Weberék inkább pajzsként állnak elé, és ahelyett hogy elszámoltatnák, minden erejükkel mentik és védik – hívta fel rá a figyelmet Lajkó Fanni, és kiemelte:
Ez a hatalomról szól, semmi másról. Weberék célja, hogy Von der Leyen továbbra is elnök legyen – akár azon az áron is, hogy teljesen szembemennek az uniós jogszabályokkal.
A szakértő szerint mára odáig jutott a néppárt vezetése, hogy nyíltan hízeleg a baloldalnak, politikai alkukat kínál, gesztusokat tesz a szocialistáknak és liberálisoknak – mindezt azért, hogy meglegyen a többség Von der Leyen mögött.
Weberék tehát nem csupán mentik Von der Leyent, hanem aktívan építik köré azt a politikai szövetséget, amely kiszolgálja Brüsszel háborúpárti, ukránbarát, föderalista stratégiáját. Ez pedig nemcsak a néppárt végső erkölcsi hitelvesztéséhez vezet, hanem ahhoz is, hogy az európai polgárok szemében végképp lelepleződik a néppárt és a Tisza Párt politikai játszmájának valódi természete: hatalom mindenáron, elvek nélkül
– emelte ki a szakértő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!