Kapu Tibor beszámolt arról is, hogy már elvetette az első paprika-, retek- és búzamagvakat is, illetve a helyükre tette és megvizsgálta azokat a muslicákat, amiket felvittek, s amelyek a DNS-vizsgálat során később majd nekünk fontosak lesznek, úgyhogy rengeteg kísérlettel zajlik egy elég sűrű munkanap. Hozzátette: Amikor nem dolgozik, akkor igyekszik pihenni, a pihenés pedig az az elmúlt négy napban abból állt, hogy beszélgettünk a nemzetközi társakkal, akik itt fogadtak minket, illetve a Nemzetközi Űrállomásnak van egy nagyon híres modulja, amit úgy hívunk, hogy kupola. Ez a kupola egy hét ablakból álló modul, ami mindig letekint a földre. A mai napomat is ott kezdtem például reggel 4-kor, mert láttam azt, hogy nagyjából akkor van egy nagyon jó elhaladásunk Magyarország felett, úgyhogy a magyarokkal keltem, hiszen pont napfelkelte volt nálunk is és Magyarországon is.
A Fertő tavat nagyon szépen láttam, Kecskemétet, Szegedet szintén, a Balaton déli részét, Keszthelyt is, de minden más sajnos felhős volt, úgyhogy a legszebb látványra még lehet, hogy várnom kell
– mondta.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!