Ukrajna katonai helyzete reménytelen, békét kell kötni
Magyar Levente a videóban több példát is felsorolt arra, hogy a nyugati sajtóban és vezetői körökben is kezdik elismerni az orosz hadigazdasági fölényt. Elmondása szerint az Economist arról ír, hogy Oroszország tavaly 300 drónt tudott egy hónap alatt legyártani, ma már 3 nap elegendő ehhez, a cél pedig naponta 500 drón gyártása. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a német hadsereg főfelügyelője már kiadta a parancsot a teljes harckészültség elérésére:
A Reuters számot ad arról, hogy a német Bundeswehr, a német hadsereg főfelügyelője kiadja a parancsot, hogy 2029-ig teljes harckészültségi szintre kell felhúzni a Bundeswehrt, merthogy az oroszok akkorra lesznek olyan állapotban, akkorra lesznek arra képesek, hogy megtámadják a NATO-t.
Az államtitkár szerint ezek az adatok és nyilatkozatok nem mást jelentenek, mint elismerése az orosz stratégiai katonai fölénynek. Ennek fényében szerinte érthetetlen, hogy a nyugati politikai vezetés miért nem a béke irányába mozdul el, és miért nem következik ebből az a természetes lépés, hogy felszólítanak minden nap arra, hogy meg kell kötni a békét bármi áron.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!