Szijjártó Péter ezt követően arra is kitért, hogy az osztrák vállalatok mára nagyjából 75 ezer főt foglalkoztatnak Magyarországon, és a kormány az elmúlt tíz évben 68 osztrák nagyberuházáshoz nyújtott anyagi támogatást.
Végezetül pedig hangsúlyozta, hogy az emberiség jelenleg a veszélyek korában él, egyik krízis követi a másikat, aminek nyomán új világrend van kialakulóban, amelyben Európa nem találja a helyét és a helyes válaszokat. Leszögezte, hogy a kontinens a brüsszeli politika következtében egyre inkább elszigetelődik a világgazdaság és a világpolitika legfontosabb szereplőitől, miközben már felvállaltan „hadigazdaságot” építenek, amit a magyar kormány a lehető leghatározottabban elutasít.
Mi a háború szomszédságában, a háború következményeivel nap mint nap szembesülve végre békét akarunk, háború helyett békét, hadigazdaság helyett békegazdaságot (…) És mi a magyar emberek pénzét Magyarország fejlesztésére akarjuk felhasználni, a magyar emberek pénzéből magyarországi beruházásokat, gyárépítéseket finanszírozunk, olyan gyárak építését, amelyekben magyar embereknek adnak munkát és magyar családoknak adnak biztos megélhetést
– összegzett.
Borítókép: Szijjártó Péter (Forrás: Facebook)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!