Az iráni hadsereg elutasította Donald Trump ultimátumát

Az amerikai elnök azt közölte, kimentették Iránból a lezuhant amerikai F–15-ös második pilótáját is. Az iráni hadsereg szombat este közben elutasította Donald Trump 48 órás ultimátumát, aki megállapodást, illetve a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását követelte.

2026. 04. 05. 9:21
Illusztráció Fotó: DAVID CANALES Forrás: NurPhoto
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnök a Truth Social közösségi oldalán jelentette be, hogy a légierő ezredesi rangfokozatban szolgáló tagját Irán hegyvidéki térségében átfogó és összehangolt amerikai kutató- és mentőerőfeszítések révén találták meg.

Utasításomra a hadsereg tucatnyi, a világ leghalálosabb fegyvereivel felszerelt légijárművét küldte be, hogy kihozzák

– írta az amerikai elnök, hozzátéve, hogy a katonatiszt ugyan megsebesült, de fel fog épülni. Donald Trump egyben megerősítette, hogy a pénteken az Irán fölött lezuhant – iráni közlések szerint lelőtt – F–15-ös vadászrepülőgép legénységének másik tagját már aznap sikerült kimenekíteni. Hozzátette, hogy a sikeres első mentőakcióról a még folyamatban lévő második kutatóműveletre tekintettel nem adtak hivatalos tájékoztatást.

Első alkalommal történt meg a katonai emlékezetben, hogy két amerikai pilótát egymástól független műveletekkel sikerült kimenteni mélyen az ellenség területéről

– hangoztatta az elnök.

Az F–15-ös vadászrepülőgép Irán nyugati részén, a hegyvidéki, Irakhoz közeli térségben zuhant le. Az iráni Forradalmi Gárda komoly jutalmat tűzött ki az amerikai pilóta kézre kerítése érdekében, amivel kapcsolatban Donald Trump azt írta, hogy az amerikai katonát megpróbálta „levadászni az ellenség”, és egyre közelebb jutott hozzá.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.