A gyilkosságok és gyilkossági kísérletek száma 2021 óta folyamatosan nő, és ezek jelentős része a kábítószer-kereskedelemhez köthető.
A helyzet 2023-ban érte el csúcspontját, amikor soha nem látott intenzitással zajlottak a leszámolások. A DZ Mafia és a Yoda nevű csoport közötti konfliktus Marseille-ben rendkívüli erőszakhullámot indított el. Az adott évben 418 bűncselekményt és 598 sebesültet regisztráltak, közülük 139-en meghaltak.
A városban történt 81 súlyos bűncselekményből 63 közvetlenül ehhez a konfliktushoz kapcsolódott.
Bár 2024-ben kevesebb eset történt, a szakértők szerint ez nem jelent fordulatot. Az erőszakhullám tovább terjed, és már nemcsak a nagyvárosokban, hanem kisebb településeken is megjelent.
A jelentés szerint 2021 és 2025 között 28 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma.
Harmincezer eurót ajánlottak egy fiatalnak gyilkosságért
Különösen aggasztó, hogy a bűnszervezetek egyre fiatalabbakat vonnak be. A jelentés szerint az ügyek 24 százalékában 20 év alatti elkövetők szerepelnek, és 2025 első három negyedévében már 28 százalékot tettek ki.
Ezek a fiatalok sokszor alacsony fizetésért, könnyen pótolható „munkaerőként” kerülnek be a rendszerbe, gyakran a közösségi médián keresztül toborozzák őket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!