Trumpot fenyegethette, most ismét vádat emeltek az FBI volt igazgatója ellen

ismét vádat emeltek az FBI volt igazgatója ellen, akit többek között Donald Trump amerikai elnök elleni fenyegetéssel vádolnak. James Comey ártatlanságát hangsúlyozta és jelezte, hogy ezúttal is kész bíróság előtt bizonyítani azt.

2026. 04. 29. 6:43
Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Todd Blanche szavai szerint az ügyet csaknem egy évnyi alapos és körültekintő nyomozást követően terjesztették vádesküdtszék elé, amely egyetértett a büntetőeljárás megindításával James Comey-val szemben.

James Comey a közösségi médiában megjelent videóban ártatlanságát hangoztatta, valamint azt közölte, hogy ezúttal is áll a bírósági eljárás elébe.

Ügyvédje, Patrick Fitzgerald úgy nyilatkozott, hogy ügyfele határozottan tagadja a vádakban szereplő feltételezéseket, és a védelem az alkotmány szólásszabadságról szóló első kiegészítésén alapul majd.

Donald Trump és James Comey feszült viszonya régóta köztudott, és visszanyúlik a 2016-os elnökválasztás idejéig, amikor az egykori FBI-igazgató támogatta a nyomozást a feltételezett orosz választási beavatkozás ügyében, ami a feltételezés alapján Donald Trump támogatásáról szólt. A gyanú később alaptalannak bizonyult, de a demokraták politikai eszközként használták a vizsgálat tényét.

A szövetségi hatóságok 2025 szeptemberében már egyszer vádat emeltek James Comey ellen, akkor egy 2020-as kongresszusi meghallgatáson eskü alatt tett kijelentés nyomán, ami a vád szerint hamis állításokat tartalmazott, és így büntetendő cselekmény. 

A bíróság novemberben megalapozatlannak találta a vádat.

Borítókép: James Comey, az FBI volt igazgatója (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.