Brüsszel hallgat a Hitlert méltató politikus ügyében

Óriási felháborodást keltett, amikor egy politikus Hitlert méltatta. Ráadásul egy olyan párt politikusa, amelyik magát európai, demokrata pártnak tartja, tagjai az Európai Parlamentben is helyet kapnak. Vajon Brüsszel csak gyávaságból hallgat vagy egyetértésből nem zárkóznak el? – írja a V4NA Hírügynökség.

Forrás: V4NA Hírügynökség2020. 06. 29. 11:34
LÁSZLÓ Imre
László Imre a régi szocialista gyakorlatot hozná vissza az egészségügyben MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hitlert méltatta egy európai polgármester egy önkormányzati ülésen. Úgy fogalmazott: „Harminchatban vagy harminchétben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta”.

A V4NA levélben fordult az Európai Parlament elnökéhez, hogy megtudjuk, elfogadhatónak tartja-e, ha egy európai, magát demokratának tartó párt politikusa, polgármestere Hitler-csodálatának ad hangot. Ráadásul a párt képviselője az EP-ben ül. Mit gondol erről? Kérdés, hogy Brüsszel miért hallgat az ügyben, csak gyávaságból vagy szerintük is nagyszerű ember volt a népirtásért felelős Hitler.

A Hitler-rajongó polgármester, László Imre, Budapest XI. kerületének polgármestere, a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció (DK) pártjának színeiben került hatalomra. A DK-t Gyurcsány Ferenc felesége is képviseli az Európai Parlamentben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.