Iszlamista terrorista merényletnek nevezte Emmanuel Macron francia államfő péntek este azt a támadást, amelynek során a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot, négy embert őrizetbe vettek.
Macron: Iszlamista terrorista merénylet volt a tanár lefejezése
Péntek este Párizstól nem messze lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt.

„Az egyik állampolgárunkat azért ölték meg, mert a szólásszabadságról tanított a diákjainak, azt tanította, hogy lehet hinni vagy nem hinni. A honfitársunk egy tipikus iszlamista terrorista merénylet áldozata lett”
– mondta a támadás helyszínén késő este az államfő. „A sötétség és az erőszak nem fog győzni. Nem oszt meg minket. Pedig ezt akarják, de nekünk ki kell tartanunk együtt” – tette hozzá Emmanuel Macron, aki a helyszínen találkozott az iskola igazgatójával és tanáraival, s arra kérte „a teljes nemzetet, hogy fogjon össze a tanárok mellett, támogassa és védelmezze őket”.

Fotó: MTI/AP/Michel Euler
A történelemtanár a közelmúltban a szólásszabadságról tartott egyik óráján megmutatta a tanulóknak a Charlie Hebdo szatirikus hetilapban közölt Mohamed-karikatúrákat, ami vitát váltott ki a szülők egy részének körében, majd a tanár később fenyegetéseket is kapott. A tanár és az iskola igazgatónője rágalmazás miatt feljelentést is tett a rendőrségen.
A francia terrorellenes ügyészség közölte, hogy egyebek mellett terrorista indíttatású gyilkosság miatt indított vizsgálatot.
Szemtanúk beszámolói szerint az elkövető az Allahu akbar kiáltást hallatta.
A rendőrséget a helyiek riasztották, amikor egy gyanús férfit láttak az egyik conflans-saint-honorine-i iskola közelében. A helyszínre érkező rendőrök a közeli Éragny-sur-Oise településen megpróbálták a késsel fenyegetőző férfit előállítani, de miután nem adta meg magát, lelőtték, majd a közelben megtalálták az áldozata holttestét. Az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte.

Fotó: MTI/AP/Michel Euler
A Le Monde című napilap és a BFM hírtelevízió úgy értesült, hogy az áldozat holttestén egy Moszkvában született 18 éves orosz állampolgár személyi papírjait találták meg. A dokumentum alapján feltételezhető, hogy a támadó csecsen, de a nyomozók egyelőre még nem bizonyosak abban, hogy az okmány a lelőtt támadóé. A férfi nem szerepelt a titkosszolgálatoknak a radikálisokról vezetett nyilvántartásában.
Néhány perccel a támadást követően egy magát csecsennek mondó férfi a Twitteren magára vállalata a merényletet. Egyelőre nem világos, hogy a lelőtt támadó vagy pedig másvalaki írta az üzenetet, amelyben az áldozat levágott fejének fotója volt látható, valamint egy fenyegetés Emmanuel Macronnak, akit a „hitetleneket vezetőjének” neveztek.
A támadó környezetéből és családjából szombatra virradó éjjel négy embert őrizetbe vettek, köztük egy kiskorút – közölte a rendőrség.
A merénylet óriási felháborodást váltott ki a politikai vezetőkből, a nemzetgyűlésben egyperces csenddel emlékeztek meg a képviselők a tanárról, és egységesen elítélték a merényletet.
Franciaországot évek óta iszlamista merénylethullám sújtja, amelyben több mint 250-en vesztették életüket. Alig három héttel ezelőtt a Charlie Hebdo szatirikus hetilap egykori szerkesztősége előtt súlyosan megsebesített egy hentesbárddal két embert egy pakisztáni iszlamista, aki eredetileg fel is akarta gyújtani az épületet, hogy bosszút álljon a Mohamed-karikatúrák közlése miatt. A szerkesztőség épületében gyilkolt meg két dzsihadista merénylő 2015 januárjában tizenkét embert, és megsebesített tizenegy másikat.
Macron magára haragította a muszlimokat
„Szeparatizmussal vádolni az iszlámot nyílt felhívás a rasszizmusra és gyűlöletre!” – fakadt ki közleményében a neves al-Azhar Egyetem Emmanuel Macron múlt heti, iszlámról tett kijelentéseire reagálva.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Medve marcangolt halálra egy 89 éves férfit
Robert Markel földi maradványait körülbelül száz méterre találták meg jerome-i otthonától.

Most kiderül, hogy Zelenszkij befejezné-e a háborút
Putyin tárgyalásra hívta az ukránokat.

Trump hatalmas üzleteket köthet, elmegy Amerikából
Az amerikai elnök jelentős sikereket érhet el a külföldi útján.

Így szúrták hátba a magyar embereket Magyar Péterék
Deutsch Tamás szerint Magyar Péter és a Tisza Párt bármi áron hatalmat akar.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Jön a lehűlés, nulla fok is lehet!

Itt a fordulat: Putyin ajánlatot tett Ukrajnának és a Nyugatnak

Hátrahagyta érettségiző lányát Liptai Claudia, útnak indult családjával

Több mint egy tonna kokaint foglaltak le egy razzia során

A legjobb szeretők: ezek a csillagjegyek imádják elkényeztetni a partnereiket

Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük

Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott

Itt a vége! Kemény döntést hozott Manuel Neuer 15 évvel fiatalabb felesége – galéria

Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog

Marozsán Fábián nagy bravúrja után Djokovics-verő tinédzser ellen játszik

Trump így reagált az orosz elnök javaslatára

Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Medve marcangolt halálra egy 89 éves férfit
Robert Markel földi maradványait körülbelül száz méterre találták meg jerome-i otthonától.

Most kiderül, hogy Zelenszkij befejezné-e a háborút
Putyin tárgyalásra hívta az ukránokat.

Trump hatalmas üzleteket köthet, elmegy Amerikából
Az amerikai elnök jelentős sikereket érhet el a külföldi útján.

Így szúrták hátba a magyar embereket Magyar Péterék
Deutsch Tamás szerint Magyar Péter és a Tisza Párt bármi áron hatalmat akar.