Az újabb vizsgálat azután indult, hogy Andrej Kiska kijelentette: Robert Ficót nem nevezi ki a szlovák alkotmánybíróság elnökévé. Andrej Kiska – aki a március 16-án sorra kerülő elnökválasztáson nem indul újra posztjáért – Robert Fico személyes bosszújának nevezte azt, hogy cége korábban lezárt vizsgálata után újabb nyomozás indult. Fico pedig csalónak nevezte Kiskát, aki szerint az öt évvel ezelőtti elnöki kampányát a KTAG cégen keresztül sikkasztott összegből fedezte. A 2015-ös vizsgálat eredménye szerint a könyvelési hibaként elismert, 146 ezer eurós áfa-visszaigénylést utólagosan rendezte, valamint a kirótt büntetést is kifizette az államfő. Ennek ellenére újra elővették az ügyet.
– Ez nem egy valóságshow, az államelnök megzsarolásáról van szó. Fico átlépett minden civilizált határt – közölte Kiska, miután a NAKA néhány héttel ezelőtt büntetőeljárást indított a KTAG ügyvezető igazgatója ellen adócsalás gyanúja miatt. A harmincoldalas határozat részletesen tárgyalja az államelnök kampányának tételeit egészen a golyóstollakig. A cég ügyvezető igazgatója volt egykor Andrej Kiska is, aki – hivatala miatt – nem vádolható meg. Kiska mindezek után egyenesen zsarolással vádolta meg Robert Ficót.

Fotó: MTI/EPA – Jakub Gavlak
Robert Fico tavaly kényszerült lemondani kormányfői posztjáról a Ján Kuciak újságíró és menyasszonya meggyilkolását követő nagyszabású utcai tüntetések nyomán. Kuciak a Szlovákiában tevékenykedő olasz maffia és a politikai elit közötti kapcsolatokról írt leleplező cikkeket. Fico a 2014-es államfőválasztás második fordulójában éppen Andrej Kiskával szemben maradt alul. A szociáldemokrata politikus januárban jelentette be, hogy megméreti magát az egyik megüresedő alkotmánybírói posztra.
Szlovákiában az idén kilenc alkotmánybíró megbízatási időszaka jár le. A pozsonyi törvényhozás az ő helyükre választ újakat. A 12 éves megbízatásra pályázók közül 18-at kell a parlamentnek kiválasztania, és a jelöltekből a szlovák államfőnek kell kineveznie kilencet. A szlovák parlament liberális ellenzéke és a pozsonyi sajtó jelentős része támadta Fico jelöltségét, leginkább azzal érvelve, hogy a korábbi miniszterelnök szerintük erkölcsileg nem megfelelő jelölt erre a posztra. Fico végül február 12-én visszavonta jelöltségét, miután biztossá vált, hogy a legkisebb koalíciós párt, a Most – Híd magyar–szlovák vegyespárt képviselői nem fogják támogatni alkotmánybíróvá történő megválasztását.