Ha itt van önök között „Az Ember, Akinek Abszolúte Semmi Érzéke a Szimbolizmushoz”, kérjük, ő ne olvassa tovább. A többieknek javallott.

Luxusrepülőgépet kap Trump Katartól
Az ajándék lehet az új elnöki különgép.
Ha itt van önök között „Az Ember, Akinek Abszolúte Semmi Érzéke a Szimbolizmushoz”, kérjük, ő ne olvassa tovább. A többieknek javallott.
Szóval, itt van egy hír, a szimbólumok világából, sőt, egyenesen a szimbólumok világának kellős közepéből. Így szól: „Kína után Oroszország és Kuba is orvosokat küld Olaszországba”.
Megtudhatjuk ebből a hírből, hogy – miután „másfél hete Kína is járványügyi szakértőket és egészségügyi felszerelést küldött Olaszországba”–, most Oroszországon a sor. „Oroszország katonaorvosokat, fertőtlenítő-járműveket és orvosi műszereket küld Olaszországba, hogy segítse az új típusú koronavírus okozta járvány elleni harcot”. (…) „A segítségnyújtásra Vlagyimir Putyin orosz államfő utasította a védelmi minisztert, miután előzőleg telefonon beszélt Giuseppe Conte olasz kormányfővel a járványhelyzetről.”
Látják? Itt bújt meg a szimbólum.
Mert Kína, s főképpen Oroszország a hydrocephalus Brüsszel legfőbb ellensége. Az oktrojált ellenségeink. Tilos velük jóban lenni, kereskedni, Moszkvát bojkottálni kell, és illendő naponta elegánsan szörnyülködni kicsit, hogy az EU nyálfolyatói által működtetett szalonokban kiérdemeld az elismerő vállveregetést. (Persze, ha a nyálfolyatásnak vége, és a teremszolgák leoltogatták a csillárokat, mindenki rohan Pekingbe meg Moszkvába, hogy sütögesse a maga pecsenyéjét.)
Nos, Brüsszel két nagy mumusa segít Olaszországnak.
S akkor ez még hagyján, de egyszer csak bejelentkezett a világ túlfeléről a kicsike, tényleg ortodox kommunista Kuba is, és „orvosokat küldött a koronavírus-járvány sújtotta Olaszországba – tudatta a kubai egészségügyi minisztérium a Twitteren helyi idő szerint szombaton. A közlemény szerint 52 fős, orvosokból és ápolókból álló csoport indult útnak a járvány gócpontjának számító észak-olaszországi Lombardiába, hogy segítsen megfékezni a koronavírus terjedését.”
Persze, a szimbólum ellenzői és tagadói majd azt fogják mondani, hogy Kubában nincs járvány, könnyű nekik segítséget nyújtani. De ez ostobaság. Hiszen Kubát is elérheti a járvány bármelyik pillanatban, másrészt Kuba szegény. Nagyon szegény. Viszont magasabb a születéskor várható élettartam, mint az összehasonlíthatatlanul gazdagabb Egyesült Államokban. (Na látják, ez a másik nagy szimbólum!)
Oroszország esetében pedig fel sem merülhet ez az „érv”, hiszen „Oroszországban egy nap leforgása alatt 53-mal nőtt a fertőzöttek száma, és összesen 306 esetről tudnak a hatóságok.” (Kínáról pedig ne is beszéljünk!)
Nos, mindezek figyelembevételével töprengjenek el a szimbólumon. És majd ne felejtsék el a járvány elmúltával, amikor Brüsszel nagy határozottsággal nekilát ismét a hetes cikkely szerinti eljárásoknak, és nagyon komoly arccal fogja ismét ellenőrizni uborkáink görbületének dőlésszögét. Ne felejtsék el.
Addig pedig imádkozzunk az olaszokért és önmagunkért. És persze a brüsszeliekért is. És az olaszokkal együtt mondjunk köszönetet Kínának, Oroszországnak és Kubának.
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma
Az ajándék lehet az új elnöki különgép.
Marine Le Pen egy újfajta európai kultúra megvalósítását szorgalmazta Rómában.
Szíria szívéből sikerült hazahozni az izraeli katona holttestét.
Donald Trump szerint Zelenszkijnek és Putyinnak találkoznia kell.
Kemény üzenetet küldött Gyurcsány volt felesége, szorul a hurok Magyar körül
Le Pen: Orbán Viktort is megpróbálja félretenni az EU
Ezért sötétült el Spanyolország – Itt vannak az okok!
Donald Trump szinte azonnal ragált Putyin felvetésére - jöhet a háború vége?
Nincs kivétel, Szoboszlai Dominik csapata nem tarthatja meg a bajnoki kupát
Döbbenetes üzenet érkezett a lengyelektől: figyelmeztettek, Magyarország jövője a tét
Mi volt itt? Mbappé gyors duplája után a Barca szétcincálta a Realt
Öt góllal válaszolt a Barcelona Mbappé mesterhármasára a szenzációs El Clásicón - videó
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
A testvérem mondta meg, hogy kirúgtak az olimpiai csapatból
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Az ajándék lehet az új elnöki különgép.
Marine Le Pen egy újfajta európai kultúra megvalósítását szorgalmazta Rómában.
Szíria szívéből sikerült hazahozni az izraeli katona holttestét.
Donald Trump szerint Zelenszkijnek és Putyinnak találkoznia kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.