A legbohémabb ismerős arc

Idén húszéves az Ismerős Arcok zenekar, amely alapítása óta változatlan felállásban játszik. Dalaik szövegét a frontember, Nyerges Attila írja, zenét ezekhez viszont rajta kívül még hárman szereznek, köztük az együttes bravúros szólóiról ismert gitárosa. Práder Vilmossal beszélgettünk az évfordulóhoz kapcsolódó akusztikus turnéjukról, tervezett szólóalbumáról és egy két évtizedes töretlen barátságról.

Práder Vilmos: A gitárjáték ne csak öncélú villogás legyen Fotó: Teknős Miklós

– Mondta, hogy szinte soha nem ad interjút. Miért?

– Én gitározom. Ez a feladatom a zenekarban. Amikor színpadon vagyok és éppen előre megyek szólózni, akkor megmutatom magam, utána meg nem. Mindig megbeszéljük, hogy ilyen alkalmakkor ki nyilatkozzon, de én sosem szoktam ezt kérni. Amúgy is én vagyok a legbohémabb ismerős arc.

– Húsz éve, 1999-ben alapították az Ismerős Arcokat az Udvari Bolondok és a Stexas nevű blueszenekarok volt tagjai. Kezdetben bluest játszottak, ez egy erdélyi út hatására megváltozott. Mi történt azon az úton?

– Ahogy az erdélyiek mondják: örvendtek nekünk, szívélyesen fogadtak, és egyszerűen jó érzés volt magyar szót hallani Budapesttől hétszáz kilométerre keletre. Ez változtatott meg engem is, és főleg Nyerges Attilát. Miután hazajöttünk szereztem egy zeneszámot, Nyerges Attila pedig szöveget írt hozzá és abból lett az Egy a hazánk című dalunk. Ahogy a dalszövege is szól: ,,magyarnak lenni, egészen mást jelent, a saját hazánkban látni a végtelent”, ezt éreztük, így kezdődött az egész. De az elején még sokat vitatkoztunk azon, hogy lehet-e egyáltalán ilyet csinálni, mert nagy váltás volt.

– A zenekar közéleti témákban is rendszeresen állást foglal, elég a 2006-os rendőrterrorról szóló Költők és kígyóbűvölők, vagy az Európa 2017 című dalukra gondolni. Zavarja a ,,mindent megengedő liberális kórság”?

– Mi ezt vállaljuk is. Nagyon feldühítenek az álhírek és a még mindig létező kettős mérce. De olyan is volt, hogy lehazaárulóztak minket egy-egy koncert miatt, mert egy bizonyos párt felkérésére léptünk fel. Erre én azt mondom, hogy ha elhívna Gyurcsány Ferenc, az ő közönségének is elmennénk játszani, és simán elénekelnénk az Egy a hazánkat. Persze nem fog hívni, de szerintem ott kell téríteni, ahol erre szükség van, nem a saját híveid között.

– Éppen huszadik évfordulója alkalmából turnézik a zenekar, ráadásul akusztikus felállással. Tetszik ez a rajongóiknak?

– Mivel nem vagyunk akusztikus zenekar, ezért rettentően tartottunk ettől a felállástól. De mindenhol telt házzal játszunk. Mi eleve keveset próbálunk, egy új lemeznél is csak háromszor, most viszont legalább tízszer próbáltunk, mert itt nem szabad tévedni, ez majdnem olyan precíz műfaj, mint a komolyzene. Húsz év dalait kellett áthangszerelnünk, ezért nem is lehet úgy játszani őket mint elektromosan. Az első koncerten, Pécsett amikor beléptünk a színpadra, a közönség őrjöngött, majd síri csendben hallgatták az első dalt. Utána hatalmas tapsvihar támadt, majd megint síri csend következett, mint egy színházban. Mi meg ahhoz vagyunk szokva, hogy közben is énekelnek, hujjogatnak az emberek. Én meg mit tehettem volna, ülve tomboltam.

Práder Vilmos: A gitárjáték ne csak öncélú villogás legyen
Fotó: Teknős Miklós

– Nem csodálom. Ön általában a zenekar rockosabb dalait szerezte. Vagy tévedek?

– Igen, én vagyok a rockosabb szerző, de a Trianoni séta vagy A dolog és A repít a szél is az én dalom. Tátrai Tibor és Eric Clapton a kedvenceim, én viszont ösztöngitáros vagyok. Két évig tanultam csak, tudom az alapokat, de a többi mind hallásra megy. Sokan kifogásolják, hogy néha kevés a gitár a dalokban, pedig nem kevés, hanem pont annyi, amennyi kell. A zenére, a szövegre szeretek szólókat játszani, amelyek visszaadják azt a szöveget, mint ha a folytatása lenne. Meg azért is, hogy a gitárjáték ne csak öncélú villogás legyen.

– Bluesból indultak, de hogyan alakult ki a jellegzetes Ismerős Arcok-hangzás?

– A barátság a nagy titkunk. Nálunk írói vénája csak Nyerges Attilának van és gyönyörű szövegeket ír, amelyek bár nagyon személyesek, mégis mindenki beleélheti magát azokba. De rajta kívül még hárman szerzünk zenét, és simán átengedjük egymásnak a zeneszerzés jogát. Általában úgy készül egy dal, hogy valaki hoz egy dallamot, hozzá harmóniát, utána a végső formáját közösen csináljuk meg.

– Ha már barátság, tagot sem cseréltek húsz év alatt.

– Sosem váltunk meg egymástól, és eszünkbe sem jutott bárkit kicserélni. Nemrég Tánczos Stevie, a szaxofonosunk autóbalesetet szenvedett, de már hála istennek jól van. Nem tudott fújni, ezért két koncertet nélküle kellett eljátszanunk, és ezt úgy oldottuk meg, hogy többet szólóztam vagy dudorásztunk, tehát megcsináltuk mi magunk, mert nem akartunk beugrót keresni. Ez fel sem merült, hisz ez a zenekar az életünk. Nyerges Attila szerint nem lehet véletlen, hogy mi hatan találkoztunk, szerintem meg ritka nagy szerencse.

– Jó pár évvel ezelőtt lehetett hallani arról, hogy ön szólólemezt tervez. Új Ismerős Arcok albumot mikor hallhatunk?

– Az 50 február című szólóalbumot terveztem, de ez már négy éve volt. Most már lassan a 60 február lesz aktuálisabb. De nem sietek, mert kielégít az a munka, amit az Ismerős Arcokkal végzek, viszont vannak olyan ötleteim is, amelyek már nem férnének bele a zenekar hangzásába. Nemrég döntöttük el, hogy jövőre új albumot adunk ki, és lehet, hogy egy Ismerős Arcok-film is készül a huszadik évfordulónk alkalmából. Azt viszont már elhatároztuk, hogy rögzítjük a február 24-i és 25-i újszínházbeli akusztikus koncertünket, amit lehet, hogy majd szintén kiadunk, mert erre a fellépésünkre is már decemberben elkelt az összes jegy.