
Fotó: Teknős Miklós
– Nem csodálom. Ön általában a zenekar rockosabb dalait szerezte. Vagy tévedek?
– Igen, én vagyok a rockosabb szerző, de a Trianoni séta vagy A dolog és A repít a szél is az én dalom. Tátrai Tibor és Eric Clapton a kedvenceim, én viszont ösztöngitáros vagyok. Két évig tanultam csak, tudom az alapokat, de a többi mind hallásra megy. Sokan kifogásolják, hogy néha kevés a gitár a dalokban, pedig nem kevés, hanem pont annyi, amennyi kell. A zenére, a szövegre szeretek szólókat játszani, amelyek visszaadják azt a szöveget, mint ha a folytatása lenne. Meg azért is, hogy a gitárjáték ne csak öncélú villogás legyen.
– Bluesból indultak, de hogyan alakult ki a jellegzetes Ismerős Arcok-hangzás?
– A barátság a nagy titkunk. Nálunk írói vénája csak Nyerges Attilának van és gyönyörű szövegeket ír, amelyek bár nagyon személyesek, mégis mindenki beleélheti magát azokba. De rajta kívül még hárman szerzünk zenét, és simán átengedjük egymásnak a zeneszerzés jogát. Általában úgy készül egy dal, hogy valaki hoz egy dallamot, hozzá harmóniát, utána a végső formáját közösen csináljuk meg.
– Ha már barátság, tagot sem cseréltek húsz év alatt.
– Sosem váltunk meg egymástól, és eszünkbe sem jutott bárkit kicserélni. Nemrég Tánczos Stevie, a szaxofonosunk autóbalesetet szenvedett, de már hála istennek jól van. Nem tudott fújni, ezért két koncertet nélküle kellett eljátszanunk, és ezt úgy oldottuk meg, hogy többet szólóztam vagy dudorásztunk, tehát megcsináltuk mi magunk, mert nem akartunk beugrót keresni. Ez fel sem merült, hisz ez a zenekar az életünk. Nyerges Attila szerint nem lehet véletlen, hogy mi hatan találkoztunk, szerintem meg ritka nagy szerencse.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!