Bibi Anderssont ki csókolta meg a szamócásban?

Elhunyt Bibi Andersson, Ingmar Berg­man svéd filmrendező egyik kedvenc színésznője. Tucatnyi filmjében szerepelt, már a tündöklő szépsége ­miatt is érdemes Bergman-mozit nézni.

A professzor és ifjúkori szerelme A nap végében

Elhunyt Bibi Andersson, Ingmar Berg­man svéd filmrendező egyik kedvenc színésznője. Tucatnyi filmjében szerepelt, már a tündöklő szépsége ­miatt is érdemes Bergman-mozit nézni. A Smultronstället (1957) az egyik legjelentősebb közös alkotásuk, hazánkban A nap végeként került forgalomba, ami óriási hiba volt. Mégpedig azért, mert a svéd cím szamócásként fordítható, ami a svéd nyelvben nagyon jó helyet is jelent, magyarul talán a málnás a megfelelője.

És ezen a különlegesen jó helyen a Bibi Andersson által alakított Sara áll (illetve ül) a középpontban. Egy idős professzor visszaemlékezése szerint mostani életében majdnem mindent az határoz meg, hogy ezt a csodálatos fiatal lányt egykor meg lehetett-e csókolni a szamócásban vagy sem. Azt tudjuk, hogy Bergman filmes munkásságának nagy része saját életéből táplálkozik, és Bibi Anderssont az 50-es években romantikus szálak fűzték hozzá.

Sokan úgy tartják, hogy Bergman A hetedik pecséttel (1957) lett a filmtörténet egyik legnagyobb filmrendezője. Ebben Bibi Anderssonnak megint csak kulcsszerepe volt. A filmbe egy mindenből kiábrándult középkori lovagnak arra kell rájönnie, hogy ha megment egy családot a halál karmaiból, a kultúránkat menti meg. A Bibi Andersson által alakított Mia a film egy túlvilági fénytől sugárzó jelenetében tejet iszik és szamócát eszik, miközben apró gyermekével és vándorszínész férjével ücsörögnek a mezőn egy pokrócon. Őket menti meg a lovag attól a bizonyos, különösen fotografált híres középkori haláltánctól.

A professzor és ifjúkori szerelme A nap végében

Nemcsak tündöklő jelenség volt Bibi Andersson, hanem igazán tehetséges színésznő is. Legendák terjednek arról, hogy ha megjelent a színpadon, csak rá lehetett figyelni, és nemcsak a férfiak imádták. Bergman hívására 1956-ban a malmői Városi Színházhoz szerződött, 1959-ben a stockholmi Drámai Színház társulatának lett a tagja, 1962-től egy évadon keresztül az uppsalai színházban vendégszerepelt. A hetvenes évektől külföldön forgatott, de a 80-as években visszatért Svédországba, sőt a 90-es években még Bergman nyomdokaiba is lépett: színházigazgató volt Stockholmban.

Életében a fordulatot az 1966-ban Bergmannal forgatott Persona hozta. Az önkéntes némaságba burkolózó Liv Ullmann által alakított színésznő ápolóját játssza. Azzal gyógyítja meg, hogy lelkileg lemeztelenedik a másik ember előtt, és ezzel ledönti a bizalmatlanság falát, amelyet a színésznő gondosan maga köré épített. Mindezt vizuálisan is megjeleníti Bergman a két női arc egymásra fényképezésével. Ha a magánélet felől közelítjük meg ezt a parádés vizuá­lis ötletet, akkor azt is lehet mondani, hogy Bergman itt életének két legfontosabb szerelmét varázsolta eggyé.

Bibi Andersson 2009-ben agyvérzést kapott és egy stockholmi szanatóriumba került, ahol kerekesszékben kezdte meg a felépülést és a beszédtanulást harmadik férje, Gabriel Mora Baeza chilei orvos támogatásával. Ez volt az utolsó nagy szerep, a svéd színésznő nyolcvanhárom éves koráig élt.