1945 után „leporolta” kabaréját, bárokban lépett fel, a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának dolgozott. 1948-tól állami évjáradékot kapott, 1949-ben Kossuth-díjjal is kitüntették, de az 1950-es évek elejétől a dogmatikus irodalompolitika háttérbe szorította a szabad és független szellemű írót.
Munkakedve töretlen maradt, báb- és mesejátékokat írt, többek között Misi mókus kalandjait is neki köszönhetjük. 1955-ben A vándor című elbeszéléskötetével tért vissza az irodalmi életbe, 1956-tól megindult életműsorozatának kiadása. 1960-ban meghalt sokáig betegeskedő felesége, akit haláláig odaadással ápolt. 1965-ben újra megnősült, második felesége Szántó Margit volt.
Nemzedéktársairól szóló szatirikus emlékezéseit a Nagy árnyakról bizalmasan című kötetében gyűjtötte össze, 1968-ban Életem regényei címmel önéletrajzi írása jelent meg. Hosszas betegeskedés után 1969. június 12-én halt meg Budapesten.
Tersánszky írói csoportokhoz soha nem tartozott, filozófiájának lényege a letörhetetlen akarat, az élet derűje, mely a tragédiát is humorral oldja fel. Prózája az élőbeszéd frissességével hat, műveinek hősei többségükben csavargók, züllött bohémek, lumpenproletárok. Az egészséges emberi ösztönöket, az erotikát álszemérem nélkül ábrázolta (A havasi selyemfiú, A margarétás dal). A megalázottak iránti rokonszenve számos művében hangot kap (Legenda a nyúlpaprikásról), allegorikus állattörténetei (Egy vezérbika emlékiratai) társadalombírálatok is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!