Bemenni a tó legmélyére, amikor a legszebb az ég

Jó mélyen beszörfözik a Balaton közepébe, és onnan szemléli a frontokat. Az ott megnyíló látvány olyan színekben és perspektívákból mutatja a tavat, amelyek újabb és újabb ihletet adnak festészetének. Péterfy Ábel legújabb művei zömmel a szenvedélyes szörfös látószögei, de szerinte ez a sport nemcsak az alkotáshoz, hanem a mindennapok túléléséhez is elengedhetetlen.

A fiatal képzőművészt nem igazán foglalkoztatják az ideológiák vagy az aktuálpolitikai kérdések Fotó: Verebics Ágnes

– Kik hatottak a munkájára a klasszikusok vagy kortársak közül?

– A németalföldi vagy a holland festészetet nagyon szeretem, Pieter Bruegelt, de David Friedrich az egyik kedvencem a misztikus tájképfestészete miatt. Főként a régi mesterek érintenek meg.

– Mostanában nagyobb méretekben és nézőpontváltással dolgozik.

– Egyszer kint voltam a vízen, és kijött egy srác a partra, aki drónnal készített felvételeket. Mondta, hogy nézzem meg, mert készített rólam is felvételt, ahogy átmegyek az egyik partról a másikra. Nagy élmény volt látni, hogy mennyire más szemszögből látja a drón a dolgokat, és ez adta vissza leginkább az élményt, amit átélek a vízen. Ekkor változtattam a perspektíván: felemelkedtem és madártávlatból készítettem vitorlázókról, jeges Balatonról képeket, köztük a Rianást, amelyet a két évvel ezelőtti befagyott Balaton tömeges átcsúszása ihletett. A méretváltás pedig egy kísérlet: egyszerre megvettem hat nagy vásznat, és kipróbáltam, hogy mi lenne, ha a kis képeimet felvinném nagyobba. Működik-e 100×140-es méretben az, amit kicsiben megfestek? Most épp ezeknek a nagy képeknek keresek helyet, szeretném egyben kiállítani őket.

– Korábbi portréin az expresszív jegyek dominálnak, egészen más hangulatban születtek.

– Tíz évig jártam egyetemre, és volt időm több mindennel kísérletezni ezalatt. Akkoriban Szarvason indult egy új művészeti iskola, főleg a képzőről kivált, kitessékelt tanárok köréből alakult. Ez lett volna a képző „elleniskolája”, de sajnos négy év után megszűnt. Éppen azért jött létre, mert a képző már annyira elnyomta a diákokban a figurális festészetet, az anatómiai tudást, a színtant, hogy afféle ellenreakcióként született meg ez az iskola. A képző ad egy utat, szabadságot, hogy nézz körül a világban és válassz, ami nagyon jó, de szerintem nem azonnal válunk konceptuális művésszé, amit ott sulykolnak. Én abban hiszek, hogy végig kell járni a klasszikus iskolát.

– A szörfözés és a festészet egyformán mániája és egymásból táplálkozik.

– Nagyon sokat adott a festészetemhez az, hogy a víz közepéről szemlélem a tavon és az égen hirtelen megjelenő változásokat. Pont akkor a legszebb az ég, amikor mindenki kimenekül a vízből: az az ég szürke, és a víz még világít.