Minden magyar egyet akart

Nem, nem, soha! feliratú ceruzák, Muráti Lili stílusát utánzó nők tízezrei, félmillió ember közös imája az Eucharisztikus Világkongresszuson – a második világháború kitörését megelőző két utolsó békeévben beért a bethleni konszolidáció politikája, Magyarország megerősödött, a kultúra minden ága virágzott, a Felvidék és Erdély egy részének visszatérése pedig az egész magyar társadalmat fellelkesítette. Sajnos kérészéletű öröm volt. A Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Világ 1938–1940 című, időszaki kiállítása az akkori magyar életérzést próbálja összegezni, és persze azt is meg lehet tudni, hogy mennyit ért igazából a sokat emlegetett havi kétszáz pengő fix.

Akkoriban világnézettől függetlenül voltak közös nemzeti ügyek Fotó: MTI/Mónus Márton

A kiállítás szervezése közben azonosítottak egy második világháború vége óta elveszettnek hitt műtárgyat: egy keményfából faragott, falburkolatba illeszthető, gyönyörű magyar államcímert (amely a kiállítás tervezőjének otthonát díszítette, és egy 1938-ban készült fényképen fedezték fel). Az 1902-ben készült, 1944 óta elveszettnek hitt címer a Parlament Delegációs termének szónoki emelvényét díszítette, itt számoltak be a Monarchia közös miniszterei, a Horthy-korban pedig nemzetközi eseményeket tartottak benne, hazai és külföldi vezető politikusok beszéltek előtte – a nagyközönség most láthatja először.

A könyvesboltot és papírkereskedést ábrázoló kirakattól viszont jóval többet vártam volna el, hisz nyilván korabeli könyveket láthatunk ott, de ezt a részt sokkal átgondoltabban is bemutathatták volna. Gondoljunk csak arra, hogy Püski Sándor 1938-ban nyitotta meg a könyvesboltját, a Magyar Élet Könyvkiadót pedig 1939-ben alapította, mégsem utal erre semmi, de a harmincas évek végének olyan nagy hatású magyar könyvei is elférnének a „könyvkereskedés” félig üres kirakatában, mint például Németh László A minőség forradalma című munkája.