A New York-i Filharmonikusok a koronavírus-járvány terjedése miatt kénytelenek voltak lemondani az idei szezonban még hátralévő előadásaikat, köztük egy európai turnét is. A zenekar 87 millió dolláros (28 milliárd forintos) éves költségvetésében a becslések szerint tízmillió dolláros (3,2 milliárd forintos) veszteséget okoz az évad megszakítása.
Rövidebb a komolyzenei évad, Clapton is halaszt
A New York-i Filharmonikusok befejezték az idei koncertszezont, és lefújták tíz előadásból álló európai turnéjukat. Közben a varsói Chopin Nemzetközi Zongoraverseny szervezői is későbbi időpontra tolták az elődöntőket. Eric Clapton pedig egy évvel eltolta tavaszi turnéját.
A filharmonikusok tájékoztatása szerint 106 szakszervezetbe tömörült zenészük áprilisig a minimális bérét kapja meg, májusra pedig a minimális bérük 75 százalékát. A zenekar felvételei a kényszerű szünet alatt a NY Phil Plays On portálon érhetők el.
A világjárvány miatt a 18. Chopin Nemzetközi Zongoraverseny szervezői is úgy döntöttek, hogy elhalasztják a verseny elődöntőit, amelyet eredetileg áprilisra hirdettek meg. Az hétfőn közölt változás szerint a versenyt szeptember 18. és 29. között tartják meg Varsóban.
A rangos zongoraversenyre 33 ország 164 zongoraművésze jelentkezett. A legtöbb, 43 versenyző Kínából érkezik a lengyel fővárosba. Japánból 31. Lengyelországból 18, Dél-Koreából pedig 16 zongorista vesz részt az elődöntőn.
A győztesek koncertjeire október 21. és 23. között kerül sor.
Az egészségügyi hatóságok tanácsaira és a világ országaiban életbe lépett korlátozásokra hivatkozva Eric Clapton is elhalasztotta 2020 májusára és júniusára tervezett európai koncertkörútját. A zenész hivatalos honlapján tájékoztatta rajongóit, hogy a turnét egy évvel később, 2021 tavaszától tartják meg. „Az együttesünk, a munkatársaink, a rendezvényhelyszínek dolgozóinak és rajongóinknak a biztonsága prioritás számunkra. Viszontlátásra 2021 tavaszán” – olvasható a közleményben.
A turnéra megváltott jegyek a jövő tavaszi-nyári előadásokra is érvényesek.
A honlap szerint a 2021-es koncertkörút május 21-én kezdődik Münchenben, és június 23-án fejeződik be Moszkvában.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEgyütt ünnepel Kobajasi Kenicsiróval a MÁV Szimfonikus Zenekar
A szimfonikusok tiszteletbeli vendég karmesterükkel dupla ünnepi hangversenyre és japán turnéra készülnek.
A klasszikus zene csillagai a Müpában
Mesterek és tanítványaik, a Virtuózok virtuózai május 23-án együtt lépnek majd a Müpa színpadára.
Tehetséggel indultak, most tehetséget gondoznak a Bagossy Brothers Company tagjai
Az M5 Librettó című műsorának vendége Bagossy Norbert zenekarvezető volt.
Időutazás: múzeumposta nyílt Hollókőn
Ilyen volt egy posta a XIX. században.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Mi kint leszünk!
Ilyen orosz vadászrepülőkkel kell harcolnia a Nyugatnak a harmadik világháborúban + videó
Egyre hangosabb a balhé: Most már Nótár Mary apukája is aggódik a lányáért
Öveket becsatolni: Magyar Péter hazánkat a nyugati médiában mószeroló segítője szerint ő Johann Strauss világhírű zeneszerző ükunokája
Katalin hercegné végre személyesen adott hírt magáról
Friss híreket közöltek Robert Fico állapotáról
Tömegesen adja el a közönség az Azahriah-koncertek jegyeit
A Mercedesnek nem kell Sainz, mert Verstappenre várnak
Nem fulladás miatt halt meg Bogi, a verőcei hajóbaleset egyik áldozata + videó
Itt a hivatalos közlés: részeg lehetett a motorcsónak vezetője, a szállodahajó kapitánya pedig tudott az ütközésről, csak nem érdekelte
Az urán győzelemről kérdezték a német minisztert
Ez a bejelentés minden eddiginél közelebb hozza a világháborút
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezEgyütt ünnepel Kobajasi Kenicsiróval a MÁV Szimfonikus Zenekar
A szimfonikusok tiszteletbeli vendég karmesterükkel dupla ünnepi hangversenyre és japán turnéra készülnek.
A klasszikus zene csillagai a Müpában
Mesterek és tanítványaik, a Virtuózok virtuózai május 23-án együtt lépnek majd a Müpa színpadára.
Tehetséggel indultak, most tehetséget gondoznak a Bagossy Brothers Company tagjai
Az M5 Librettó című műsorának vendége Bagossy Norbert zenekarvezető volt.
Időutazás: múzeumposta nyílt Hollókőn
Ilyen volt egy posta a XIX. században.