Szórakoztatás világégésben

Távol álljon tőlünk, hogy háborús időket emlegessünk a járvány láttán, de a most kialakult veszélyhelyzet és a megszokottól eltérő, csöndesebb életforma sokakban felidézi a háborúval járó általános bizalmatlanság és bizonytalanságérzet atmoszféráját. Érdekes felidézni, mit adott a színház a világégés idején a foglyoknak, hogy váltak maguk is színházcsinálóvá és végső soron miként segítette hozzá őket a játék a túléléshez.

Az Első Magyar Tábori Színház társulata gázmaszkkal felszerelve. Az orosz arcvonalon, 1917 áprilisában Fotó: OSZMI

A színházteremtés a frontvonal másik oldalán is jelen volt: a szibériai magyar hadifoglyok 1915-től fogolyszínházakat is létesítettek.

A hadifoglyok által létrehozott színházak működését, színészeit és „színésznőit” őrző dokumentumok a magyar hadifoglyok küzdőképességének, találékonyságának, életszeretetének legyőzhetetlenségét tükrözik. A legutolsó dokumentált rendezvény 1919 novemberében Krasznaja Recskában volt, ahol a Csárdáskirálynőt játszották. A hadifogoly-színtársulatot 1920 januárjában feloszlatták.

A fogolytáborokban zajló színházi életről meglehetősen kevés forrás maradt fenn, így nehéz elképzelni ezt a tevékenységet. Egy bizonyos, hogy az irodalmi igényesség és a művészi érték helyett az összetartozás, a lelki erőnlét és a nemzeti identitás megőrzése volt e produkciók küldetése.