Az összetartozás dalai

A folk rock hazai úttörőjét, a 45 éves Kormorán zenekart olvasóinknak talán nem kell bemutatni.

A folk rock hazai úttörőjét, a 45 éves Kormorán zenekart olvasóinknak talán nem kell bemutatni. A hasonló szellemiségben működő erdélyi együttes, a TransylMania jóval fiatalabb, 2002-ben alakult Baróton, a Kormoránhoz hasonlóan ők is rengeteg tagcserén vannak túl, mégis szorgosan adják ki lemezeiket. Szövetségük sorsszerű volt, a Kormorán épp élő felvételére várt a Duna Televízióban, és közben egy székelyföldi közvetítésre kapcsoltak, ahol a TransylMania játszott Kormorán-dalokat. Azóta számos közös koncert, turné áll mögöttük, most pedig tavalyi, az Uránia Nemzeti Filmszínházban felvett közös hangversenyük anyagát adták ki dupla albumon, Összetartozunk címmel.

Ez nemcsak két CD-nyi jó zenét jelent, hanem a határainkon átívelő kultúrkapcsolatok példaértékű működését is. Márpedig a rock egyetemes nyelvével kevert magyar népzene, az egykori parasztzene és a magyarul énekelt dalok sokszor könnyebben összehoznak minket nemzettársainkkal a Kárpát-medencében, mint egy új autópálya. A Kormorán és a TransylMania munkássága ilyen értelemben a világ magyarsága számára nyilvánvalóan több mint rockzene: megtartóerő.

A kiadvány hű a koncert kétblokkos felállásához, vagyis a TransylMania kezd és a Kormorán zár. Hallhatóan a koncerthangulat minél hűebb visszaadására törekedtek, a zenét megelőző áldást és felkonferálást is meghallgathatjuk – így teljes a dolog, kordokumentumként is. Izgalmas egymás után hallani ezt a két nagyon hasonló, mégis teljesen egyéni fölfogású zenekart. Érdekes lenne együtt is, de mivel ketten kiadnak négy-öt együttesre való hangszerest, ez technikailag kissé problémás volna. A folk rock amúgy sem tartozik a könnyen hangosítható műfajok közé, pláne koncerten, szerencsére korrektül van keverve az anyag, egyedül a TransylMania második felében hallatszik a dalok vége felé valami fura ciccegés a dobok felől – de inkább egy kis baki, mint hogy sterilre keverjék az egészet.

A TransylMania népdalfeldolgozásai és saját dalai (a dalszerző-frontember páros egy házaspár: Cseresznyés Szilamér és Cseresznyés Emilia) jó sűrűre vannak hangszerelve, Balassi verse, a Széllyel tündökleni épp olyan lendülettel szólal meg, mint Reményik Sándor Elpártolt liliomszála vagy a Bonchidai menyecskék: elöl szólógitár, hegedű, furulyák, hátul a dob-basszus-gépzongora, néhol kis elektromos orgona. Erős atmoszférájú anyag, sok dal egészen elszállósra van nyújtva szólókkal és hangulatos kiállásokkal, mint a kezdő Indulj el, ami egy majdnem tízperces, progresszív-neofolk hangvonulat – mégsincs benne fölösleges hang. Mindig becsültem, ha egy zenekar nem csak radio edit dalokat készít, és van bátorsága minden szerénykedés és piaci gondolkodás nélkül önfeledten játszva muzsikálni.

A Kormorán beindulós, régi klasszikusait (Csillagok, Kurán Gergő balladája, Gyere ki, te gyöngyvirág, Om Mani Padme Hum) már sokféle hangszerelésben és fölfogásban hallhattuk. Még mindig megunhatatlanok, a töröksíp, a fuvola, a duda, a hegedű és az elektromos hangszerek összjátéka voltaképpen az efféle „hibrid” zenék megjelenése, vagyis az 1970-es évek (mond valamit az a név, hogy Jethro Tull?) óta még mindig a legelőremutatóbb dolog, ami a zenében történik. És a fejlődés folyamatos. Természetesen egy Kormorán-koncerten elmaradhatatlanok a népszerű lírai számok (Ki szívét osztja szét, Kell még egy szó) vagy a legújabb korszakukhoz tartozó szerzemények (Hazádban nem lehetsz idegen, Gyere velem). A zenekar életművéhez méltó, lelket erősítő felvétel.

Kormorán – TransylMania: Összetartozunk. KG Stúdió Bt., 2020.