Nagy hírt kell megosztanom önnel, kedves olvasó, ugyanis Háromszéken, de lehet, hogy egész Székelyföldön, új nemzeti sport van kialakulóban.
Nemrég kiköltöztünk az egyik háromszéki városból egy hét kilométerre fekvő faluba. A minap, amikor hazafelé mentünk, arra lettünk figyelmesek, hogy ötszáz méterenként az út szélén autók állnak, pislogó, vészjelző fényekkel. Mondom, mi a csuda lehet: új, eszeveszett szokások, valami újabb hóbort, ami ide is kigyűrűzött a nagyvárosokból? Vajon miért állnak az autók az út szélén tilosban? És mi ez a tömeg itt a mezőn? Csak nem egy ufó szállt le? Ahogy felteszem a távollátó szemüvegemet, látom, hogy alakok sétálnak a mezőn. Mondom, ezeknek megártott a vírus, és az agyukra ment. Próbálom kitalálni, mit művelnek a legelőn a napon sétálva. Hát látom, szatyor vagy zacskó van a kezükben, néha leguggolnak és valamit felvesznek, amit betesznek a szütyőbe. Ez most már nagyon izgalomba hozott, hogy megtudjam, mit is gyűjtögetnek a jóemberek. Gondoltam, odamegyek s meginterjúvolom valamelyiket.
– Kérem, mondja, mi zajlik itt? – kérdezem az első asszonyságot, aki kicsi lányával szinte versenyszerűen kapkodott fel kisebb fehér gömböket.
– Hát gombát szedünk, csiperkét. Isten adta!
– Ez az új divat, vagy miért?
– Divatra nincs időnk. Van baj elég.
– Mi a baj? Nagyon kérem, mondja el!
– Bezárták a gyárat, ahol dolgoztunk. A nadrággyárat.
– Az baj! Valahogy túl kell élni! – okoskodtam én is.
Kirúgták a nadrággyárból – döbbentem meg –, és hogy pótolják az élelmiszert, gombát szednek. Tényleg, a minap olvastam, hogy megszűnt a megyében vagy négy gyár, útra tettek több száz alkalmazottat. Ki tudja, hányan maradtak munka nélkül a covidnak köszönhetően. Tegnap egy szállodatulajdonos barátnőmmel beszéltem, aki azt mondja, egész nyáron két vendége volt.
Ezek után nem csodálom, hogy mindenki gombát szed. – Ügyes ez a székely nép!– töprengtem –, élelmes, talpraesett, rátermett, nem hagyja magát semmilyen sorscsapásban, balsorsban. Én előadóművészként is munka nélkül maradtam, engem sem fogott fel a szociális háló. Ha az életrevaló nép így látja jónak, követem. Szemem előtt lebegett máris egy jó nagy adag gombapaprikás puliszkával. Igen, a mai vacsoránk ez lesz, tejfölösen. Ezentúl nem költünk pénzt gombára, hanem szedünk. Hát bolondok vagyunk mi, hogy kereskedőknek s egyéb csalafinta népeknek adjuk kicsiny pénzünket, mikor Isten is ad nekünk élelmiszert ingyen? Csak le kell hajolnunk érte.
