Modern hagyományőrzés és nemzeti kultúra

A lovasszínházi előadás, amelynek során a lovas akrobatikus elemeket is bemutat vágtázó lovon, önmagában is lélegzetelállító produkció, azonban mindezt úgy végrehajtani, hogy közben a színész még prózát is mond vagy énekel, teljességgel lehetetlennek tűnik. Ősi lovas kultúrájú nemzetként a magyar azonban még erre is képes, legalábbis a Nemzeti Lovas Színház színészei biztosan, akik – a világon egyedülálló módon – a színművészetet a szabad idomítás misztikumával, a trükklovaglás akrobatikusságával, a díjlovaglás kecsességével, valamint a díjugratás magasiskolájával ötvözve adnak elő saját készítésű, kifejezetten lovas előadásra szánt, nagyszabású történelmi musicaleket, rockoperákat vagy éppen népi zenés játékokat.

Pintér Tibor Nemzeti Lovas Szinház. 20201029 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

A Kincsem Parkhoz érkezve Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház alapítója és vezetője fogad, és rögtön be is vezet bennünket a ló és lovas kapcsolatának mélylélektanába, valamint egy olyan speciális színházi világ rejtelmei­be, ahol a ló nem eszközként vagy kellékként, hanem társként jelenik meg a színpadon. Mégpedig olyan társként, aki minden pillanatban lélektükröt tud mutatni az embernek, hosszú távon pedig akár pszichológiai diagnózist is képes felállítani. Mint mondja, a közösen töltött idő során a ló a lélek szóla­mait emeli, mely által az előadó képessé válik magasabb szinten átadni a dalba foglalt érzelmeket, a befogadóban pedig mindez egyfajta patetikus hangulatot idéz elő. Ezek azok az előadások, amelyek még napok-hetek után is hatnak az emberre.

A ló iránti alázatról, annak partnerként való kezeléséről tanúskodik az a mára elfogadott megállapítás, hogy a ló és lovas alkotta pároknál az embernek kell felnőnie az állathoz, nem pedig fordítva. Éppen ezért a lovasszínészeket a különböző szakágakban olyan – sok esetben világklasszis – mesterek képzik folyamatosan, mint Dallos ­Gyula, Török György, Pellei Alyssa, Vargyas Viktor vagy Piroch Gábor. – Az egyik legfontosabb küldetésünknek azt tartom, hogy a magyar fiatalokat egyszerre „fertőzzük meg” nemzeti hagyományunkkal, a lovaglás szeretetével, valamint a színházon és az éneklésen keresztül a magyar kultúrával, a magyar történelemmel. Abban hiszek, de ugyanakkor tapasztalom is, hogy aki szoros kötelékben él a lóval, egyidejűleg pedig különleges kapcsolat fűzi a zenéhez, az olyan többletet kap, amelytől jobb emberré, a társadalom minőségi tagjává válik, Jókai szavaival: lóvá tesz az ember, s emberré a ló – vallja az igazgató, aki kifejezetten erre a célra hozta létre a Nemzeti Lovas Színház Akadémiát.

Több előadó már korábban bizonyította énektudását az ország különböző színpadain, majd a társulathoz csatlakozva – az immár tízéves múltra visszatekintő képzés során – profi lovasokká is váltak. Mohácsi Márk tizenegy esztendős kora óta Pintér Tibor növendéke, ma pedig – huszonnégy évesen – a Nemzeti Lovas Színház vezető művészeként a világon egyedülálló mutatványra képes: a sztyeppei nomád harcmodort, az ősmagyar virtust idéző trükklovaglás közben is teljesen tisztán énekel. Saját elmondása szerint olyan példaképpé szeretne válni, akire felnézhetnek a fiatalok. Márkkal ellentétben Pápai Kíra lovasként érkezett a színházhoz, ahol gyorsan kiderült, hogy kiemelkedő énekhanggal rendelkezik, azóta ő a társulat primadonnája.

Pintér Tibor Tibor alig látható mozdulatokkal sarkallta lovát különböző lábtartásokra vagy éppen ágaskodásra
Fotó: Bach Máté

Pintér Tibor egyébként „suttogó” is. Lezsák Leventének köszönhetően ismerkedett meg a természetes kiképzési formával, amelyet a köznyelv suttogásnak, a szakma szabad idomításnak nevez. Nem mai keletű azonban ez sem. A szkíták is eggyé váltak lovaikkal, de Árpád fejedelem óta tudjuk, hogy a magyar lovasok olyan szimbiózisban éltek hátasaikkal, hogy azok vezényszóra jöttek, a csatákban haraptak, rúgtak, védték gazdájukat. Szent Lászlót is árnyékként, kantárok és kötelek nélkül követte Szög nevű hűséges társa. A magyarok nyilai pedig azért lehettek olyan félelmetesek, mert harcosaink két kezüket lovaglás közben is szabadon használhatták, hiszen az állatot csupán lábbal és hanggal irányították. A Nyugat csak mostanában vette át ezt a tudást. A betanítás nem nyeregből, szerszámmal történik, hanem a földről – a lovak egymás közötti természetes kommunikációját véve alapul –, különböző testjelek és hangok segítségével. Később mindebből bemutatót is kaptunk a színház vezetőjétől, aki alig látható mozdulatokkal sarkallta lovát különböző lábtartásokra vagy éppen ágaskodásra. Onnan, ahol én ültem, teljességgel úgy tűnt, mintha csupán telepatikus vezérlés történne.

A szabad idomításon és a különböző lovas szakágak vegyítésén, valamint a kaszkadőri minőségben lovagló énekeseken túl a társulat az eddigieknél is monumentálisabb történelmi előadásra készül, ugyanis a Szent László, a lovagkirály című produkció a lovagkirályhoz fűződő legendákat mutatja be, miközben – a kor csatajeleneteit megidézendő – száz paripát vonultat fel.

Nem a Szent László históriáját feldolgozó darab az egyetlen a társulat repertoárjában, amely a magyar történelemből merít, hiszen színre vitték már többek között a Honfoglalást, Mátyás király, Rózsa Sándor vagy Dózsa György alakját, de előadták a hazaszeretetről szóló János vitézt és természetesen Kincsem, a legyőzhetetlen csodakanca történetét is, amely a kitartásról mesél. A tervek szerint azonban a jövőben még nagyobb hangsúlyt kap majd a nemzet történelmének bemutatása, hiszen nekünk, magyaroknak nem kell külföldről importálnunk a hősöket, annál nagyobb szükség van arra, hogy saját nagyjainkat állítsuk példaképként fiataljaink elé.

A Nemzeti Lovas Színház a legújabb generációkat egyfajta modern hagyományőrzésen keresztül, látványelemekkel csábítja közelebb a lovas kultúrához azzal a céllal, hogy feltámadjon bennük a lovas öntudat, amely – Pintér Tibor szerint – a magyarságban mélyen kódolva még ma is létezik. A vastapsban megmutatkozó siker elmaradhatatlan velejárója az előadásoknak, melyek nem csupán a gyerekek, hanem az egész család és valamennyi néző számára felejthetetlen élményt nyújtanak.

A társulat által képviselt új színházi forma, igazi hungarikumként, a magyar lovas kultúra bemutatásán keresztül képes értéket felmutatni – ahogy a XVIII. században a huszárság megszervezése vagy éppen Kassai Lajos újkori lovasíjászata –, kivíva nemcsak Európa, de a világ elismerését és megbecsülését is.