Modern hagyományőrzés és nemzeti kultúra

A lovasszínházi előadás, amelynek során a lovas akrobatikus elemeket is bemutat vágtázó lovon, önmagában is lélegzetelállító produkció, azonban mindezt úgy végrehajtani, hogy közben a színész még prózát is mond vagy énekel, teljességgel lehetetlennek tűnik. Ősi lovas kultúrájú nemzetként a magyar azonban még erre is képes, legalábbis a Nemzeti Lovas Színház színészei biztosan, akik – a világon egyedülálló módon – a színművészetet a szabad idomítás misztikumával, a trükklovaglás akrobatikusságával, a díjlovaglás kecsességével, valamint a díjugratás magasiskolájával ötvözve adnak elő saját készítésű, kifejezetten lovas előadásra szánt, nagyszabású történelmi musicaleket, rockoperákat vagy éppen népi zenés játékokat.

Pintér Tibor Nemzeti Lovas Szinház. 20201029 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

Pintér Tibor Tibor alig látható mozdulatokkal sarkallta lovát különböző lábtartásokra vagy éppen ágaskodásra
Fotó: Bach Máté

Pintér Tibor egyébként „suttogó” is. Lezsák Leventének köszönhetően ismerkedett meg a természetes kiképzési formával, amelyet a köznyelv suttogásnak, a szakma szabad idomításnak nevez. Nem mai keletű azonban ez sem. A szkíták is eggyé váltak lovaikkal, de Árpád fejedelem óta tudjuk, hogy a magyar lovasok olyan szimbiózisban éltek hátasaikkal, hogy azok vezényszóra jöttek, a csatákban haraptak, rúgtak, védték gazdájukat. Szent Lászlót is árnyékként, kantárok és kötelek nélkül követte Szög nevű hűséges társa. A magyarok nyilai pedig azért lehettek olyan félelmetesek, mert harcosaink két kezüket lovaglás közben is szabadon használhatták, hiszen az állatot csupán lábbal és hanggal irányították. A Nyugat csak mostanában vette át ezt a tudást. A betanítás nem nyeregből, szerszámmal történik, hanem a földről – a lovak egymás közötti természetes kommunikációját véve alapul –, különböző testjelek és hangok segítségével. Később mindebből bemutatót is kaptunk a színház vezetőjétől, aki alig látható mozdulatokkal sarkallta lovát különböző lábtartásokra vagy éppen ágaskodásra. Onnan, ahol én ültem, teljességgel úgy tűnt, mintha csupán telepatikus vezérlés történne.

A szabad idomításon és a különböző lovas szakágak vegyítésén, valamint a kaszkadőri minőségben lovagló énekeseken túl a társulat az eddigieknél is monumentálisabb történelmi előadásra készül, ugyanis a Szent László, a lovagkirály című produkció a lovagkirályhoz fűződő legendákat mutatja be, miközben – a kor csatajeleneteit megidézendő – száz paripát vonultat fel.

Nem a Szent László históriáját feldolgozó darab az egyetlen a társulat repertoárjában, amely a magyar történelemből merít, hiszen színre vitték már többek között a Honfoglalást, Mátyás király, Rózsa Sándor vagy Dózsa György alakját, de előadták a hazaszeretetről szóló János vitézt és természetesen Kincsem, a legyőzhetetlen csodakanca történetét is, amely a kitartásról mesél. A tervek szerint azonban a jövőben még nagyobb hangsúlyt kap majd a nemzet történelmének bemutatása, hiszen nekünk, magyaroknak nem kell külföldről importálnunk a hősöket, annál nagyobb szükség van arra, hogy saját nagyjainkat állítsuk példaképként fiataljaink elé.

A Nemzeti Lovas Színház a legújabb generációkat egyfajta modern hagyományőrzésen keresztül, látványelemekkel csábítja közelebb a lovas kultúrához azzal a céllal, hogy feltámadjon bennük a lovas öntudat, amely – Pintér Tibor szerint – a magyarságban mélyen kódolva még ma is létezik. A vastapsban megmutatkozó siker elmaradhatatlan velejárója az előadásoknak, melyek nem csupán a gyerekek, hanem az egész család és valamennyi néző számára felejthetetlen élményt nyújtanak.

A társulat által képviselt új színházi forma, igazi hungarikumként, a magyar lovas kultúra bemutatásán keresztül képes értéket felmutatni – ahogy a XVIII. században a huszárság megszervezése vagy éppen Kassai Lajos újkori lovasíjászata –, kivíva nemcsak Európa, de a világ elismerését és megbecsülését is.