17°C Orbán 2022. május 25. 
A vér földje elsősorban két erős akaratú asszony szembekerülésének a története, de olyan kérdéseket is felvet, hogy hogyan viszonyuljunk szeretteink távozásához, vagy hogy mi a család lényege.
Montana állam, 1961. Az idősödő Blackledge-házaspár tagjai – Margaret és George – gyakorlatilag valamennyi idejüket és figyelmüket unokájuknak, Jimmynek szentelik. A gyerek apja – Blackledge-ék felnőtt fia –, James egy szomorú napon halálos balesetet szenved, ezért özvegye, Lorna ismét férjhez megy. Csakhogy új ura, Donnie Weboy bántalmazza a nejét és Jimmyt, és ha mindez még nem volna elég, váratlanul elköltözik velük a városból.
Margaret képtelen beletörődni abba, hogy fia után az unokáját is elveszíti, ezért elhatározza: felkutatja Weboy-ékat, és visszahozza tőlük a gyereket. George pontosan tudja, hogy a törvény ilyen esetekben az édesanya oldalán áll – nekik, nagyszülőknek tehát nincs túl sok beleszólásuk a dologba –, de nem akarja egyedül útnak engedni a feleségét. Beül hát mellé a tejeskávészínű, ’58-as Chevrolet kombijukba, és hosszú autózásra indulnak, melynek végén mindkettejüket kellemetlen felismerés várja…
A Larry Watson 2013-ban megjelent – magyarra eddig le nem fordított – regényéből készült film eredeti címe Let Him Go, vagyis nagyjából: Hagy elmenni, engedd el őt (egy hímnemű személyt). Hogy pontosan kire vonatkozik e felszólítás és ki a címzettje, kezdetben nem teljesen világos – hogy lassan kiderüljön: valamennyi főszereplőnek meg kell fogalmaznia a maga válaszát e kihívásra, és különös súllyal esik majd latba, melyikük mennyiben képes – vagy nem képes – eleget tenni neki.
A vér földje mit sem ad vissza mindebből, nemhogy megvilágítja, inkább elfedi a központi dilemmát. De ha valaki el tud vonatkoztatni a kissé hatásvadász, ugyanakkor semmitmondó magyar címtől, rájöhet, hogy tartalmas, erős alkotást takar.
A film első fele a Jimmyhez vezető út keresésének a bemutatásával telik – komótos tempóban előadott, lassú road movie-t látunk. A hatvanas évek legelejének Amerikája Guy Godfree operatőr kameráján keresztül jóval nyugodtabbnak és ártatlanabbnak tűnik, mint a mai. Ebben nemcsak a korhű autók és viseletek bemutatásának van szerepe, de a csaknem érintetlen tájakat bemutató, lélekemelő képeknek is.
A házaspár megformálása valódi jutalomjáték Kevin Costner és Diane Lane számára. (Nem először dolgoztak együtt: Az acélember című, 2013-as filmben a Kriptonról a bolygónkra került Kal-El – vagyis Superman – földi nevelőszüleit alakították.) Ezúttal is hibátlanul oldják meg a rájuk bízott feladatot: meggyőzően ábrázolják, hogy bár nem mindenben értenek egyet, és köztük is vannak feszültségek, összecsiszolódtak az együtt töltött évtizedek során, és ráhangolódtak a másikra.
Az egyik súlyponti jelenetben George például megjegyzi a nejének, hogy már nem fiatalok. Arra utal, talán nincs annyi idejük hátra, hogy tisztességesen felneveljenek egy hároméves kisfiút, mire Margaret csupán annyit mond: még nem is öregek.
Ez tipikusan az a helyzet, amikor az egyik fél szerint a pohár félig üres, a másik viszont úgy látja, félig tele van – mindkettejüknek igaza van, valamelyiküknek mégis engednie kell, hiszen csak így dőlhet el a kérdés, csak így működhetnek a továbbiakban is párként. Az előzmények ismeretében nem meglepő, hogy George ez a fél – voltaképpen tehát nem ő a központi karakter, hanem a felesége, Margaret.
Blackledge-ék aztán megérkeznek Észak-Dakotába, a Weboy-ok szűkebb pátriájába. Volt menyük új családjának a tagjai ugyan hajlandók szóba állni velük, ám meglehetősen furcsán viselkednek. A néző nehezen tudja eldönteni, mi magyarázza nyugtalanító reakcióikat: puszta ellenségesség, kegyetlenségre sarkalló késztetéseik visszafojtása, netán a lappangó őrület? Ám kisvártatva színre lép a klán feje, a közönséges és rideg, de övéi egyben tartásáért bármire képes Blanche (Lesley Manville). A mátriárkák szembenállása hamar nyilvánvalóvá válik, és a néző sejteni kezdi: a környezetükben található férfiak alighanem súlyos árat fizetnek e konfliktusban.
A vér földje csak egy darabig ügyel a jó értelemben vett – emberségesebbnek és ártatlanabbnak tűnő – vidéki Amerika bemutatására. Hisz emellett az is kiderül belőle, hogy még ennek a kornak az intézményrendszere sem figyelt fel a hétköznapi tragédiákra, s nem feltétlenül tudott – vagy akart – mit kezdeni olyan problémákkal, mint egy kapcsolat elmérgesedése, vagy a családon belüli testi és lelki erőszak.
Így nem hogy mód és lehetőség nyílik a személyes kiállásra, de egy ponton túl egyenesen elkerülhetetlenné válik. Már csak azért is, mert George, mielőtt visszavonult volna, harminc éven keresztül seriffként dolgozott.
A várható fejleményeket a múltból előtörő emlékképek felbukkanása vetíti előre: a James halálának a körülményeit bemutató, szomorú flashbackek helyét lassan átveszi egy másik – nem kevésbé gyötrelmes – eseményé: annak idején George-nak kellett végeznie Margaret kedvenc lovával…
A vér földje tehát egy lassú folyású családi dráma és egy thriller elemeket sem nélkülöző, modern western elegye. E keverék hatását csak erősítik a kiváló alakítások, és Michael Giacchino szép és emelkedett, helyenként kissé melankolikus kísérőzenéje. Úgyhogy a néző könnyen úgy lehet vele, mint a történet egyes szereplői a konfliktust eredményező viszonyulással: hosszú ideig nem lesz képes elengedni a filmet.
Tekintsenek meg egy rövid előzetest eredeti nyelven:
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=bE8pwEF-3TI&t=3s[/embed]
A vér földje/Let Him Go. Szinkronizált amerikai dráma/neowestern, 2020. Rendezte: Thomas Bezucha. Játékidő: 113 perc. A magyarországi DVD-megjelenés dátuma: 2021. március 31. Forgalmazza: Focus Features/Universal Pictures.
