A Fővárosi Nagycirkusz Szinergiák című sorozata kapcsán felmerül a kérdés, mit tud hozzátenni egy sikeres musicalhez a cirkuszművészet. Azt gondolná az ember, ha a nézőt túl sok inger éri, akkor könnyen kizökken az előadás hangulatából. Aki viszont a hétvégén a Fővárosi Nagycirkusz Monte Cristo grófja című musical cirkuszi artistamutatványokkal bővített előadását látta, igazán különleges és feledhetetlen élménnyel térhetett haza. De mit is tettek hozzá a musicalhez az artisták? A dalokban elénekelt lelki rezdülések kivetülését. A szereplők lelki viharait, szorongását vagy éppen sötét dühét ábrázolták. Ha a szerelem szárnyalt, az artisták is, ha összeomlott minden, mert például meghalt valaki, az artisták is leestek a trapézról. (Hálóba estek, persze, de így is elég ijesztő volt.) Ha a főszereplő alakváltásra és visszatérésre készült, ami nem is olyan egyszerű mutatvány, akkor a nézők feje felett egyensúlyozott a kötéltáncos, így a nézők idegszálait is megfeszítette produkciójával. Egészen elképesztő volt látni, mennyire hatással van a dalokra a cirkuszi produkció, és fordítva is, ha remek hangú színészek pár méterről éneklik a dalt, minden mutatvány olyan energiával készül, mintha nem lenne holnap.
Alexandre Dumas regényéből temérdek fiatal tanulta meg, hogy soha nem szabad feladni a reményt, hogy küzdeni kell kifulladásig, és azt is, hogy van igazság a földön, de ehhez az is kell, hogy az ember ragaszkodjon az igazához, megmaradjon becsületesnek, viszont ha már harcolni kell, akkor azt csak okosan érdemes. Voltak olyan nemzedékek, akiknek Edmond Dantes Jean Marais képében maradt meg örökre (Mercedes pedig a kemény vonású Lia Amanda volt a mozivásznon), aztán jött a tévét néző generáció, akiknek meg Gérard Depardieu a Monte Cristo grófja egy temérdek alkalommal vetített tévésorozatban (itt Mercedes a kedves, kerek arcú Ornella Muti). Erős tehát a mezőny, de
Szomor Györgynek annyira emlékezetes és karakteres a hangja, amikor saját, igencsak fülbemászó szerzeményeit énekli, ráadásul igazán férfias a kiállása, úgyhogy nem maradt le a legendás elődök mögött.
A könyvben Edmond Dantes kifinomult és elegáns úriember, aki kellően titokzatos, stílusos és sármos. A feldolgozások általában törekednek ezt visszaadni. Érdekes, hogy a magával ragadó stílushoz mennyire sokat hozzáadott a cirkuszi látvány. Elképesztő artistamutatványokat csodálhattak meg a nézők, de a szerelem szépségét és fájdalmát is visszaadták a cirkuszi produkciókkal a levegőben szinte táncoló artisták. A darabban Gubik Petra játssza Mercedest, és amikor a Mindig így legyen című dalban azt énekli szerelmével, hogy örökre összetart a „lelkünk sóhajából szőtt áldott kötél, és az égben összeforrt szent ölelkezés”, akkor egy nézőtérnyi ember élte meg a felemelő és megtisztító katarzist.
De Edmond Dantes története nemcsak arra tanított több generációt, hogy stílusosan kell élni, hanem arra is, hogy a becsületnél nincsen fontosabb. Bár az is igaz, hogy Monte Cristo személyében megszületett a bosszú angyala, viszont egy olyan világban, ahol „őrült karnevál” van folyamatosan, ahol „Róma éjjel-nappal nyitva áll”, és ahol „szabad a csók, szabad a tánc, szabad az egy éjszakás románc”, ott egészen különös új értelmezési rétegeket is be tud hozni a darab manapság, amikor felveszi ezzel az őrült és züllött karnevállal a harcot egy becsületes ember. Edmond Dantes ráadásul azokban az években teszi mindezt, amikor a mai, varázstalanított világunk problémái elkezdődtek.
