Közel az emberi hanghoz

Amikor tanítani kezdett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, néhány növendékével majdnem egykorú volt. A világ számos országában fellépett és tartott mesterkurzusokat. Előadó-művészete szorosan összefonódik az oktatással. Ötven éve tanít a Zeneakadémián, jelenleg professor emeritusként. Onczay Csaba Liszt-, Bartók–Pásztory- és Kossuth-díjas gordonkaművésszel otthonában beszélgettünk.

2021.10.19. Budapest Onczay Csaba gordonka, művész Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

– Két csellótokot látok az asztal mellett. Miért van két hangszere?

– Az egyiket 1976-ban kaptam a magyar állam mesterhangszerekből álló kollekciójából. Háromszáz éves, nagyon értékes hangszer, Matteo Goffriller készítette Velencében. Máig azon játszom. Természetesen, akik ilyen hangszereket kapnak, miután befejezik a pályájukat, visszaadják őket. A másik a sajátom, nyolc éve készíttettem Freiburgban. A mostanában készített vonós hangszerek között is található kiemelkedően jó. 

Remélem, háromszáz év múlva az enyém is közel áll majd egy Goffriller hangjához.

– Gyerekkorában kezdett el csellózni. Miért ezt a hangszert választotta?

– Budapesten születtem, de Szegeden nőttem fel, ezért szegedinek érzem magam. Vaszy Viktor igazgató-karnagy, családunk barátja, kiválóan irányította a város zenei életét. A szüleim amatőr énekesek voltak, akikkel ötéves koromtól jártam opera-előadásokra. Felvettek a gyerekkórusba, és a zeneiskolai évek alatt színpadon énekeltem, miközben megismertem az operairodalmat. 

Egy ideig tenorista akartam lenni, de aztán mutálni kezdtem, és a figyelmem inkább a cselló felé fordult. 

Szüleim barátja, Báthory Sándor gordonkatanár meghatározó személy volt az életemben. Óriási türelemmel és nagy tudással tanított az általános, majd a szegedi zenei szakiskolában.

– Nem lakik messze a Zeneakadémiától, ami nagyon fontos önnek, hiszen 1971 óta ott tanít.

– Nagyon korán, a diploma utáni évben elkezdtem tanítani, ami szokatlan dolog. Ezt akkori tanáromnak, Friss Antalnak köszönhetem, aki beajánlott tanársegédnek. Egy év múlva már saját osztályt kaptam. Nagyon örülök, hogy párhuzamosan tanítottam és koncerteztem, ennél szebbet el sem tudnék képzelni. 

Nagy szeretettel foglalkozom a tanítványaimmal, de kritikusan, kedvesen, ami hatékony a tanulásban.

 Szeretek jóban lenni a növendékeimmel, ahogy a zenészpartnereimmel is. A lelki, baráti kapcsolat csak segíti az előadó-művészetet. Büszke vagyok a tanítványaimra, több száz növendékem közül sokan lettek sikeresek.

„A lelki, baráti kapcsolat csak segíti az előadó-művészetet” Fotó: Kurucz Árpád

– Számontartja őket?

– Öt évvel ezelőtt, a 70. születésnapomra a Zeneakadémia és a feleségem meglepetéskoncertet szerveztek. Miközben a rektor asszony a színpadon felköszöntött, körbenéztem a teremben, és még szegedi általános iskolai osztálytársaimat is felismertem. Nagyon meghatódtam. Külföldről is jöttek régi növendékeim, Németországból, Ausztráliá­ból. A magyar tanítványaim közül többen élnek a határokon túl, az egyik zeneiskolában tanít, a másik a világ legjobb zenekarával lép fel, van, aki a Bécsi Filharmonikusok szólócsellistája, egyik amerikai növendékem a New York-i Filharmonikusok tagja. A meglepetéskoncerten egy több mint húsztagú csellózenekar is fellépett. Erre az alkalomra a feleségem titokban készített nekem egy könyvet az addigi életpályámról Szegedtől ­Ushuaiáig címmel. Ushuaia, a világ legdélebbi városa Argentínában található, ahol a Moszkvai Szimfonikus Zenekarral Dvořák Csellóversenyét játszottam, illetve Zoltán fiammal DuOncelly néven két koncertet adtunk.

– A fia a MÁV Szimfonikus Zenekar szólamvezetője. Őt is tanította?

– Zoltán Mező László növendéke volt a Zeneakadémián, szólistadiplomáját Berlinben szerezte, kiváló gordonkaművész. Hozzá is nagyon közel állnak a magyar zeneszerzők és ­műveik. Szokolay Sándor a kilencvenes évek elején egy szólószonátát írt nekem, nagyon nehéz darabot, amelyet lemezre is vettem. Azóta Zoltán volt az első, aki ezt a művet újból elővette, és a Minifesztiválon nagy sikerrel adta elő. Máig együtt is fellépünk DuOncelly néven. Néhány évvel ezelőtt apákkal és velük azonos hangszeren játszó fiaikkal koncerteztünk. Két hegedűs, két brácsás, két csellista alkotta a Budapest Sextetet. Bánfalviék játszottak hegedűn, Bársonyék brácsán, Onczayék csellón. Lemezre vettük Mosonyi és Dohnányi szextettjeit, amelyeket – többek között – egy 13 koncertből álló japán turnén is bemutattunk.

– Két évvel ezelőtt a Felkelő Nap Rendje aranysugarak a nyakszalaggal japán császári kitüntetést vehette át. Hogy kezdődött és alakult a kapcsolata a japán zenészekkel?

– Egy évvel azután, hogy 1993-ban Japánban turnéztam, elhívtak egy mesterkurzusra. Az első néhány évben egyedül tanítottam, majd a professzorok körét kibővítettük Falvai Sándor zongora- és Kiss András hegedűművésszel, akinek a helyét később Szabadi Vilmos vette át. Mindhárman tartunk külön mesterkurzusokat és adunk koncerteket együtt. A díjat a fiatal japán zenészek képzéséért és a két ország között kialakult zenei kapcsolatok elismeréséért adományozták. A budapesti Zeneakadémián tanuló japán növendékek 18 éve Tavaszi hangok címmel adnak gyönyörű telt házas hangversenyeket. Ezeknek a koncerteknek a művészeti vezetője vagyok.

– November 9-től rendezik meg Várpalotán a David Popper Nemzetközi Csellóversenyt. Ön nemcsak a zsűri elnöke, hanem a verseny egyik alapító tagja is. Kiknek szervezik a versenyt?

– Szili Gabriellával, a pápai Allegro Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójával 2000-ben határoztuk el, hogy itthon egyedülinek számító nemzetközi versenyt szervezünk a 9–23 éves korosztálynak. Popper neve fémjelzi a versenyt, aki Prágában született, a Zeneakadémián tanított 47 évig, és számos darabot, etűdöt írt csellóra.

Idén már kilencedik alkalommal rendezzük meg a versenyt, gyönyörű helyen, a Thury-várban. 19 országból 78 csellista jelentkezett, Magyarországot 19 gordonkás képviseli. 

A fiatalok öt korcsoportban, két fordulóban mérik össze a tudásukat. Nagy az érdeklődés, vannak, akik több alkalommal is beneveznek a versenyre. Váradi István világhírű csellista háromszor indult, és mind a három versenyt megnyerte. Ma már az egykori győztesek a tanítványaikat küldik Várpalotára. A héttagú nemzetközi zsűri egyik tagja, Susan Moses amerikai csellóprofesszor Bloomingtonból, az Indiana Egyetemről érkezik, ahol a nyári ­vonósakadémián 15 évig tanítottunk együtt, és ahol három évig voltam állandó vendégprofesszor. A zsűri további tagjai nemzetközi hírű gordonkaművészek és professzorok. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Thury-várba. Akik nem tudnak eljönni, a közösségi oldalunkon követhetik a verseny eseményeit.

Borítókép: Onczay Csaba gordonkaművész (Fotó: Kurucz Árpád)