időjárás -1°C Ágnes 2022. January 21.
logo
Elment Kóbor János, az első és utolsó rockikonok egyike

Mecky a Csillagok útján

Hegedűs István
2021.12.06. 12:03 2021.12.06. 14:16
 Mecky a Csillagok útján

Nehéz időket élünk manapság. Nagy Feró írta meg dalban, még 1991-ben, hogy „Utálom az egész XX. századot”. Lehet, hogy igaza volt? Közben szinte észrevétlen elszáguldott harminc év, ránk köszöntött a XXI. század, s rá kellett jöjjünk, hogy bizonyos tekintetben ez sem sokkal szerethetőbb, mint az előző. Igaz, most nincs harckocsikon vágtató Sztálin, mint ahogy a csodafegyverével kérkedő Hitler sincs, ám vannak helyettük egymást érő különböző gazdasági válságok, és ami talán ezeknél is rosszabb, a világjárvány. Amely cseppet sem finnyás, ha éppen kiszemelt áldozatai között kell válogatnia. Most éppen az Omega és minden rajongó Meckyje, Kóbor János került sorra.

Idestova hat évtizede annak, hogy utat tört magának egy fiatal generáció, amelynek elege lett a szigorú társadalmi korlátokból, és hat esztendővel a vérbe fojtott ’56 után szabadságot akart. Hagyományos fegyverrel nem lehetett, de eszébe sem jutott bárkinek is ártani. Nem. E korosztály, amelyet – talán nem véletlenül – nagy generációnak is szokás hívni, egészen más fegyverrel harcolt. 

A zene, a beatzene eszközével lázadt a megcsontosodott, avítt társadalmi formák ellen. Miként az Omega is.  

Az Omega végakarata

A Testamentum – akár az Omega lemezkiadványainak többsége – egy trilógia utáni ráadásként is felfogható.

1967 – az első saját dalok, kislemezek, majd az Ezek a fiatalok film. Ott még csak nyúlfarknyi szereppel Illés Lajos dalával, Koncz Zsuzsát kísérve. Aztán 1968 – a Táncdalfesztivál. Hat fiatalember a kerekeken guruló alkalmi színpadon sötét öltönyben, fehér, zsabós ingben. A fronton egy nyurga, lenszőke, hullámos, éppen növekvőben lévő hajú srác, kezében gitárral. Énekel, olyan hangszínen, tónussal, amely egy csapásra egyedivé, és zenekara arcává teszi. Nem Caruso, nem is Pavarotti, ám, ahogy ma mondanák: unikum.  Különlegesség. S, a fiatalság ebből a különlegességből megérzett valamit. 

Hogy ez a hirtelenszőke srác, abban a lehetetlen zsabós ingében, sötét elegáns öltönyében, róluk, nekik énekel, és azok a fiúk mögötte róluk, nekik zenélnek. 

A fesztiválnak helyet adó színház széksoraiban addig illedelmesen üldögélő, visszafogottan tapsoló városi, falusi és még ki tudja, honnan jött gyerekek egyszeriben megfogadják a tanácsot: kiabálnak, énekelnek. Miként a dalban felszólítják őket. Tombolnak. Ahogy akkoriban szokásos volt. Az Omega, élén Kóbor János Meckyvel, ott az Erkel színház pódiumán, a Táncdalfesztivál döntőjébe jutva – igaz csupán egy „legjobb hangszerelésért” kapott díjjal a zsebében, de megnyerte az első csatát. 

Talán emlékszünk, amikor Kovács András Extázis 7-től 10-ig című filmjében mikrofonvégre kapják a Kinizsi utcai klub melletti lakóház egyik méltatlankodó öregasszonyát. Nem tudom szó szerint idézni, de a lényeg nagyjából így hangzott: „Ordítanak, trombitálnak, rázzák azt a borzalmas sörényüket arra a még borzalmasabb zenére, ami nem is zene, csak egy elviselhetetlen zaj. Az a fiatal gyerek meg úgy csépeli azt a dobot, mintha megbomlott volna az elméje”. Hát így valahogy. Ez volt a beatkorszak, ez volt az Omega (és persze a többiek) 1969-ben. 

Mecky és az Omega egy életre összenőtt. 

Elválaszthatatlanok egymástól, mint a sziámi ikrek. Időközben a nyurga, zsabós, fehér inges srác, a ritmusgitárt, valamint elegáns, konformista öltözékét elhagyva, lenszőke hajkoronájával, Jagger-es színpadi mozgásával, jellemző napszemüvegével, egészen egyedi és a jó ízlés határán belüli, extrém fellépő ruháival – nem utolsó sorban különleges hangszínével, előadásmódjával – legendát szőtt maga és a zenekar köré.

Kóbor János egy kolozsvári koncerten Fotó: Biró István

Minden bizonnyal habitusa, személyes varázsa, színpadi attitűdje is hozzájárult az Omega frenetikus külhoni, illetve belföldi sikereihez. S, ha kellett, a túléléséhez is. Mert Presser Gábor és Laux József 1971-es váratlan távozása kemény és alapos mélyütést vitt be a feltörekvő csapat gyomrába. De az összefogás, a zenébe, valamint az egymásba vetett hit talpra állította, s az idők során az egekbe emelte a Debreczeni Ferenc Cikivel megerősített ötös fogatot. Előbb a hard-, majd a space rock korszak ma már ikonikus albumai vetekedtek a Presser-éra egykori, ám ugyancsak veretes muzsikájával.

Mecky érzelmi világáról beszédesen árulkodik a Hűtlen barátok dalszövege, amelyben nem rejti véka alá, hogy a két zenésztárs kilépését követően vajon mit is gondol a hatvanas-hetvenes években még véresen komolyan vett barátság fogalmáról. 

De tollhegyre tűzte, megfogalmazta a Régvárt kedvesem, vagy éppen az Addig élj! kiváló hard rock opuszok mondanivalóját is. Zeneszerzőként főként a késői, Égi jel albumon hagyta ott névjegyét. Az énekes frontember egy riportfilmben beismerte, azon kevés muzsikusok közé tartozik, aki soha nem nézi, hallgatja meg a kollégák koncertjeit, ez alól az egyetlen kivétel a P. Mobil volt. Saját zenekarán kívüli más produkcióban sem igen vállalt közreműködést, leszámítva az Omegához sok szállal kötődő német rockbandát, a Scorpionst. 

Klaus Meine és Rudolf Schenker csapatában – már csak a Gyöngyhajú lány Scorpions-változatának (White Dove) okán is – két alkalommal vendégszerepelt, Budapesten és Kassán. 

Még két, ritkaságszámba menő kirándulás egy-egy dal erejéig: egyik a Balkan Fanatikkal, majd vendégszereplés 2019 év végén Demjén Rózsival az Arénában.  

Kóbor János a színpadon és a családján kívül két helyen érezte jól magát igazán: 

Balatonaligán, kedvenc időtöltésének, a vitorlázásnak hódolva, valamint az Omega stúdió alkotóműhelyében és keverőpultjánál. 

Mint producer, hangmérnök és zenei rendező egy személyben. Ami azt illeti, ott sem lett Hűtlen barát. Noha a saját stúdiójában készült és alapos ráncfelvarráson átesett Omega-dalokat tartalmazó album – Omega Rhapsody – eredetileg Kóbor János-szólóanyagnak készült, címében mégis ott az utalás…  A korábbi korszaktematikát követve aztán a ciklus folytatódott: előbb Omega Szimfónia & Rapszódia címmel jelent meg az előző anyag magyar változata, majd elkészült az Omega Oratórium is. 

És végül az Utolsó ítélet – akár a tavaly év végén napvilágot látott Testamentum album ugyanezen című tétele – kimondatott: Mihály Tamás és Benkő László után Kóbor János is rálelt a Csillagok útjára. 

Már valaki vár, a dal hív talán / Egy fénykép integet a mának / Ha Ő rám talál, egy csillag megáll / Kezdődhet újra a varázslat

Ám ez a varázslat Kóbor János Mecky, az első és utolsó rockikonok egyike nélkül, itt, a földi dimenzióban soha nem ismétlődhet meg.  

Borítókép: Kóbor János koncert közben (Fotó: Mohai Balázs)